Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)

2001 / 12. szám - KÖNYVSZEMLE - Kaló Béla: A vállra dőlt öregség

C7Caló cBéla

Egy nyolcvan éven felüli alkotó ötvennyi verse a Kő és kenyér. A költő Szuly Gyula (Semmi - Alsó megállóhely című regénye zaklatott sorsát jeleníti meg) a marginizált magyar sors megannyi képviselőjének egyike, aki hajlott korára próbált meg jelet hagyni félszáznyi verssel, az esszék és elbeszélések mellett.

A versek keletkezési idejéről semmit nem tudunk, de talán egy hosszú élet mérföldkövei ezek, ahol a megszenvedett idő nem ad közelebbi támpontokat. Recenzens még mindig ott tart, hogy azon csodálkozik, ez az ember már élt az első világháborúban, Trianonkor, a második világégéskor, volt kitelepített, vagy nagyjából egész életében az volt.

A főváros, a Jászság — életének fontos színterei, az istenkereső élmény, a szakralitás jelenléte a lírikusi személyiségben - nos, mindez a Szuly Gyula-versek kerete.

A kötet színvonala viszonylag egyenletes, de néhány vers kiemelkedik a többiből, letisztultsága egy „későre járatott” alkotói élet eredménye:

Aki elment messze,

Vissza sose térhet,

Csontváza, mint szakadt hárfa Nekiállt a szélnek.

(Bartók)

vagy:

Lassanként rémületbe dermed,

Ki még tegnap vígan mendegélt.

Mint kőről a szem, percek esnek,

Vállamra dől már az öregség.

(Negyven év)

Kő és kenyér. A kő, mint a megmunkálónak alapanyaga, a bevésett, karcolt jel, a mesterjegy a szimbolikában. S a kenyér, mint a keresztény embernél az élet, a testi és a szellemi táplálék jelképe.

A „körben ősfák térdepelnek”, s az emberélet útjának felén túl a költő „indul leróni, amit még lehet”, az utolsó nyom ez egy hosszúra, de keservesre „sikeredett” életben, ahol a költő „percre megpihenve visszafordul/ hogy lássa léptét mely már elveszett”.

Első s talán utolsó verseskötet ez, hiszen aki több mint 80 éves koráig nem adott ki verseskönyvet a kezéből, nem valószínű, hogy a hátralévő időre nekiiramodik. Tehát összegző jellegű ez a karcsú kiadvány, egy nagyon „elhalasztott paradicsom” lenyomata, amelyben a „gyenge évek vézna zsákja” a legnehezebb teher, s ahol a magányhoz kell társat keresni.

Sokat tapasztalt lírikus megszenvedett verseit kapja itt az olvasó, a pálya szélére sodort ember keserű-humánus, tömören megfogalmazott élettapasztalatainak kivonatát:

Új Hevesi Napló

109