Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 12. szám - KÖZÉLET - Losonci Miklós: Nemzetek kézfogása
Magyarország gyarmatává tegye. Rendkívül jelentős Almásy László kutatása, ő magyararabokra bukkant 1935-ben a Nílus mentén, őket Szolimán szultán telepítette e helyre a XVI. században. Ő az, Almásy László, aki 1933-ban őskori barlangfestményeket talált a Líbiai-sivatagban. Ezen adatsor jelzi, hogy a nemzetekkel való kézfogásunk megalapozott, túl vagyunk a kezdeteken, csupán ezen hajszálgyökerek révén azok szerves és lehetséges gyarapítása vár ránk. Sokrétű kapcsolatrendszerünk az egyes nemzetekkel, egyediek a lehetőségeink is, ezt a támpontot szükséges megragadni általánosan és az adott árnyalatokban. Mindig mást, mindig ugyanazt, hiszen a lelkűiét minden esetben jó szándékon és barátságon alapul, csupán a módszerek és a követelmények különbözőek. Minden szálon elindulhatunk a nagyvilágba. Azon is, hogy Zogu albán király felesége magyar hercegnő volt, azon is, hogy az USA magyar tudósokkal is mobilizálta fejlődését, azon is, hogy Kis-Magyarország létezik az amerikai földtekén, azon is, hogy nyolcvanegy új magyar vendéglőt nyitottak a kontinenseken, azon is, hogy az Eszperantó Szövetség magyar szavakkal bővíti e nyelvet, azon is, hogy több diákcserét kezdeményeztünk finn, kanadai, holland barátainkkal, azon is, hogy hazánkban görög falut létesítettünk az ideérkezőknek, azon is, hogy napjaink magyar zenéje a világ dallamaival gyarapszik, azon is, hogy kiváló francia tudós, Bemard Le Calloch megtanult perfekt magyarul, az egyik legkiválóbb Körösi Csorna Sándor- és II. Rákóczi Ferenc-kutató a világon, azon is, hogy ha Jellasics és Kossuth kézfogása el is maradt, de megtörtént Krleza és Ady között, megszűnt a horvát-magyar ellenségeskedés, immár barátkozunk, azon is, hogy Örményországgal, Litvániával, Lettországgal fölgyorsultak egyre sokrétűbbé váló kapcsolataink. Közel száz országgal rendszeres a kézfogásunk, s hogy ez szilárd és tartós legyen, segíthetnek e nemes célban követségeink, hiszen természetes együvé tartozás, azonos rokon cél vezeti, vezetheti még inkább a jövőben a budapesti Nemzetek Házát és külképviseleteinket. A fehér foltokat is bővítenünk kötelező, jusson egyre több gondolkodó és cselekvő magyar, az óhazát gyarapítandó az Antarktiszon is, Argentínában, Ceylonban, Peruban, Chilében, Ecuadorban, Indonéziában, Óceániában még inkább. Példa és mérték ebben az indonéz nagykövet, aki jelesen tud magyarul, gazdag műgyüjteményét közönségünk örömmel honorálta az általa rendezett fővárosi kiállításon. Kapcsolatok léteznek; egyik helyen erősítésre, másik ponton frissítésre szorulnak, indokolt rendre új elemekkel bővíteni azokat. Komoly eredmény, hogy huszonhatezer ember - köztük sok művész, tudós, politikus - vesz részt a Nemzetek Háza munkájában, mely a rendszerváltozást követően jött létre. Mindez azt jelenti, hogy hazánk egyre inkább a világ egyetemes vérkeringésében működik alkotó energiákkal, gyarapodva gyarapít. Miközben fölzárkózunk az élmezőnyhöz, több dologban mi is a világ mértékévé válunk. Igaz, nincs tengerünk, de e szellemi, gondolati, cselekvő mozgalmasság a mi óceánunk. Ez az a szellemi tőke, mely egyre erőteljesebben valutáris haszonná is szélesedik, különösen akkor — s ez a jövő - ha az ifjúsági cserék, kapcsolatok, programok és találkozások bővülnek. Magyarország különösképpen a világörökség része azáltal is, hogy a kellemes időjárás, a bő vizek, termő legelők révén már az ősember lakóhelye is volt ez a térség, a földünk alatt hatalmas, föltáratlan múzeum várakozik arra, hogy fölfedezzék kincseit. Itt régészeti emlékekkel teli a mélység, az UNESCO egyre többet áldozhat erre a holnapokban, hisz kincsestár húzódik alattunk. Otthonunk Magyarország, hazánk a Föld. Indokolt ötévenként tízezres mérőszámmal nagy szellemi világtalálkozót rendezni nálunk rendkívül gazdag és új kulturális programmal, mely olyan álmokat serkenthet, az álmok gondolattal cselekvő tettekig lombosodhatnak, gazdagítva és boldogítva önmagunkat és az emberiséget. 94 XI. évfolyam 12. szám—2001. december
