Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 12. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: Naiv töprengések
Denn Oszkár ^Yaív- fó/wemfféáeb (2001. szeptember 11. után) Ragyogó kék volt fejem felett az ég. Az októberi későnyári langyosság kicsalt néhány fürdőzőt a napozó térre, hogy a már csak simogató és nem égető napsugarak a nyugágyon ki tárulkozó testüknek erőt adjanak a zordabb időkre. Hanyatt fekve élveztem az őszi napfürdőzést és a madártalan kékségbe, a végtelenbe néztem. A napimádók valamelyikének zsebrádiójából éppen megszólalt a Chris Rea csodálatos zenéjére énekelt Zorán-dal, a „Kell ott fenn egy ország”. Már-már ábrándozni kezdtem, de a nagy kék mezőben megjelent egy fehér kondenzcsík, elején az éppen hogy kivehető repülővel. Már túlhaladt homlokom zenitjén, amikor hangja is leérkezett. A szokásos őrjárat gép lehetett. De alig indult foszlásnak húzott csíkja, máris követte két új csík, majd egy perc múlva még több is. Már nyolc kondenzcsíkot fújt oldalba a magas légköri-szél, és a földre érkező motorzaj is dübörgéssé változott. A gépek északnyugatról délkeletre tartottak. Nem szeretem a sok kondenzcsíkot az égen... Gyermekkoromban, 1944-ben a Liberátorok százai görgették maguk előtt az égi morajt, a mai tempóhoz képest csigalassúsággal, és szállították Budapestnek a bombatonnákat. Még ma is vannak a fővárosban sérült házak és foghíjak pusztításuk nyomán. Jugoszlávia bombázása idején is szaporodtak a csíkok az égen és utazott délre is a rombolás. Nekem nem tetszik és idegesít a kondenzcsíkok sűrűsödése... Tényleg háború van?... (Hallatszik a dal: ... „Mit tudnak ők, a repülők?... A szívük jég... Kell ott fenn egy ország...”) Valami nagyon megváltozott a szörnyű szeptember 11. után. Mint apró országunk kis magyarja, a világot megrendítő nap után rá kellett jönnöm, hogy a Föld sorsát meghatározó hatalmak nagy emberei, a kikiáltott legokosabbak is valójában teljesen tanácstalanok. A korábbi, mindig magabiztos gőg pillanatok alatt szertefoszlott. A sérthetetlenségbe vetett naiv hit, a mérhetetlen gazdagság és a szuperfegyverek miatti bizalom alapvetően megrendült. Védtelen lett valami ellen a legbiztosabbnak hitt erő. Igaz, hogy az erő azonnal, illetve rövid időn belül akcióba lépett, de ez csak pótcselekvés jeliegűre sikerült. Mert valamit tenni kellett, bizonyítani a tettrekészséget, az erő nagyságát. Az akció lehet sikeres, lehet sikertelen. Nagyobb baj az, hogy már nem állt vissza, és nem állhat vissza az eredeti hit és bizalom. Sajátos félelem áradt szét a nagy államban, a szövetségesekben, a világban. Van-e egyáltalán biztonság a terrortámadások ellen? Mi lehet a valódi lehetőség? Talán az egyetlen lehetőség: Ne legyenek terrorista emberek, ne nevelődjenek, ne lehessen senkit ilyen tettekre manipulálni. Az őrjítően gonosz szándék, az embert mint fegyvert, terroreszközt bevető őrült lelki ráhatás megszüntetése, az emberi létformákból való örök kiiktatása. Lázálom ez, vagy van valami realitása? Hogyan szól ebbe a hatalomvágy, a pénz hatalma az egyik oldalon, és a lélekmanipulálás, a tudatbefolyásolás a másik oldalon? Vagyis akar az ember otthon lenni a Földön? Élni vagy félni akar? 82 XI. évfolyam 12. szám—2001. december
