Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 12. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Kelemen Erzsébet: Megcsonkított bipoláris tevékenység
S mikor egy előadó a neveltségi szint mérésével kapcsolatban szintén megemlitette, hogy a NAT első változatának kidolgozásánál Nemeskürty István és Jeleníts István a szépség, jóság és igazság alapértékeit ajánlotta az etikaoktatáshoz,5 ekkor az egyik iskolaigazgató szájhúzogatva ízlelgette az elhangzott szavakat, mint valami korszerűtlen, idejétmúlt valóságot, s a környezete megértéssel nyugtázta reakcióját. Farkas István A katolikus iskola felelőssége a jövőért című tanulmányában megdöbbenve teszi fel a kérdést: „Honnan ered ez a fertőzés, amely így átjárta a pedagógusokat is, akiknek épp az lenne a hivatásuk, hogy védjék és továbbadják az értéket?”6 A darwinizmus, a freudizmus és a marxizmus szélsőségességeire vezeti vissza ezt az alapvető problémát. Ezek az irányzatok ugyanis az ember determináltságát vallották, s ezzel mindenféle morál lehetőségét tagadták. „Freud a következőket írja: «Amikor valaki az élet értelme és értéke kérdését veti fel, abban a pillanatban már beteg is, - és magyarázatként hozzáteszi - ezzel csak azt bizonyítja, hogy kielégítetlen libidókészlete van.» Tehát már vitatkozni sem hajlandó arról, hogy mi az igazi érték, hogy mi az értékek hierarchiája, hanem azt, aki ilyen kérdést csupán felvet, már betegnek titulálja.”7 Spinoza szerint „Az ember olyan, mint egy kukac; úgy is viselkedjék tehát, mint egy kukac, akkor boldog lesz. Ne álmodja különbnek magát!” Lenin az igazságot, a szabadságot, az egyéniséget pedig csak burzsoá érdekeket szolgáló jelszavaknak tartja. Ebből is érzékelhetjük, hogy „szellemileg, erkölcsileg szennyezett terepen élünk. Olyan terepen, mely emberi méltóságunkat veszélyezteti.”8 S még a semleges szót használjuk, addig az igen is, nem is kettőssége elkerülhetetlen lesz. Mindebből számtalan bizonytalansági tényező adódik: akarják is, meg nem is az etikaoktatást, fontosnak is tartják, meg nem is az ifjúság erkölcsi nevelését. A Keresztény Élet egyik levélírója arról számol be, hogy Pokorni Zoltán miniszter ígéretet tett az iskolai kötelező hit- és erkölcstanoktatásra, amely nemcsak a nyugati országokban, de Lengyelországban, Szlovákiában, Romániában is kötelező tantárgy, s pár hónappal később, 2000. szeptember 23-án a rádió esti hírközlésében a miniszter már ellenkezőleg nyilatkozott: „Sem erkölcsoktatás, sem kötelező hitoktatás nem lesz az iskolákban.”9 Az állami és önkormányzati iskolákban megcsonkult a pedagógustevékenység: teljesítményorientált intézményeinkben az oktató- és képzőmunka mellett teljesen elsorvadt a nevelés. Századokon, sőt majdnem egy évezreden át az iskolák belső életét a keresztény szellemiségű nevelés határozta meg. A gyermek személyisége a vallásos családi háttér, s az iskolának az igaz emberi életre formáló ereje által bontakozott ki s vált teljessé. 1948 után, a teljes államosítás során az iskolát és a környezetet izolálták. A monolitikus ideológiában kettős nevelésről beszéltek. Ma már viszont nincs semmilyen nevelés! Csak megfogalmazott vágyak, elhaló kezdeményezések. Panaszkodunk az ifjúságra, s nem vesszük észre, hogy ők a mi neveltjeink. A mi társadalmunk, TV-bizniszünk, a diszkós és a 120 decibeles rap-es tamtamok amorf gyermekei. A torz világlátás furcsa kinövései. Az iskolák közül csupán a szerzetesi intézmények azok, amelyek őrzik az ezeréves hagyomány töretlenségét, megvalósítják az oktató-, nevelő- és képzőmunka egységét, s a nevelés szinte spontán módon áthatja tevékenységeiket. Ezeknek az iskoláknak a többi, nem szerzetesi irányítás alatt lévő egyházi iskolákhoz képest a nevelési hatásfoka jóval nagyobb. A szerzetesek ugyanis egész Új Hevesi Napló 73
