Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 12. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Tusnády László: Beszélni élmény
Prüdéria, ha nem szívesen mondom el, hogy ez az utóbbi eset még most is megdöbbent, nem tudom, hogy a modern lélektan jeles képviselői mily lendületesen hirdetik azt, hogy a tudatalattit ki kell élni? Lehet, hogy az én döbbenetem az elavult, a naiv ősemberi félelem. Valójában lehet, hogy az én szelíd törökjeim a sérültek, és a botrányt keltő, káromkodó, csúnya szájú ember korunknak vagy a jövőnek a hőse? Erre jobb, ha nem válaszolok, hiszen én csak vízmintát vettem. Lehet, hogy merész lépés, ha statisztikai adatot is közlök, ám abban az időben, amikor ezek a dolgok történtek, Európa évente félmillióval csökkentette lakóinak a számát, Ázsia 45 millióval növekedett. Lehet, hogy valaki nagyon naiv párhuzamnak tekinti ezt a gyors, talán meggondolatlanul elmondott adatot. Ám a számára meg kell jegyeznem, hogy az a bizonyos káromkodás-sorozat mire épült: mindegyikben az anyaság gyalázása állt a középpontban. Olyanok voltak a trágár mondatok, mint bizonyos lelki sérültek rajzai, lehet, hogy csak bogarakat rajzolnak, de kés, szúróeszköz éri a szerencsétlen lényeket ott, ahol belőlük a jövő fakadhat. Világunk, környezetünk rég megtanított arra, hogy a fenti „vízminta” alapján könnyen válaszoljunk bizonyos kérdésekre, olyanokra is, amelyek a nyelvhez, annak mindenségéhez csak azon a szinten kapcsolódnak, ahogy a lélek minden tényezője tükröződik a nyelvben. így bízvást kérdezhetném, hogy az imént bemutatott két nagyon eltérő táj melyikén lehet nagyobb valószínűséggel látni káposztázókat — szerelmi egybefonódásukat mások előtt bemutató lényeket, akkor azt hiszem, nem nehéz a „nyíltszíni” káromkodás és a fenti viselkedés közötti párhuzamot megtalálni. Már Szophoklész kifejtette egyik gyönyörű drámájában, hogy az ember tehetsége, értelme szerint mily csodálatos - nincs nála csodálatosabb, de ezzel az isteni kinccsel van, aki jóra, van, aki rosszra tört. Ám ennek az utóbbinak nincs közöttünk helye. Biztosra vehetjük, hogy nem csupán Shakespeare müvében volt élmény III. Richárdnak a beszéd, hanem a történelmi alak is élvezte, hogy a szó mily agyafúrt módon lehet valóság a megtévesztettek számára, eltakarhatja az igazi tényeket, magát a valóságot. Külön hosszú előadást lehetne tartani a szóról, a beszédről olyan szempontból, hogy mily szörnyű módon lehet vele visszaélni, hiszen minden idők legnagyobb manipulációs eszköze lehet. Azok, akiknek megadatott az a képesség, hogy hatalmat szerezzenek a szavak hamis használatával, láthatják gonoszságuk gyümölcsét, bizony a számukra ez igazi élmény lehet, de mi nem erről az ellenszenves jelenségről akarunk beszélni, hanem arról az élményről, amely a szó eredeti küldetése, arról a helyzetről, amikor a beszéd tiszta forrás, életet, értéket jelent, hiszen ekkor szép, ekkor igazi emberi érték. Senkit sem akarok bántani, de én úgy érzem, hogy a beszéd élményéért is csak úgy szabad küzdenünk, ha tiszteletben tartjuk a szophoklészi igazságot. Igen, igazi élmény a lélek értékeinek a megtalálása, ápolása, pallérozása. Mindig csodálat töltött el, ha olyan fiatal lett a tanítványom, akit a kor ártó sugárnyomása még nem érintett meg, akit a kor hordaléka még nem szennyezett be. Lehet, hogy az ilyenek valamikor utolsó mohikánok lesznek. Én sokkal inkább voltam kíváncsi rájuk, mint azokat, akik a jövő útján rossz beszéddel igyekeznek elrontani: honnan jön a másik és tiszta fiatal? Talán a népmesék világából, olyan királyfi vagy királylány, akinek bizonyos sárkányokkal meg kell küzdenie. Bizonyos ideig valamilyen fészek védhette őket. Itt ismerték meg a szó lélekerejét, a megnevezés, a megszólalás boldogságát. Ám hamar sürü és zord, rémekkel teli erdőbe 58 XI. évfolyam 12. szám—2001. december
