Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 7. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Tusnády László: Vázlat egy vers mindenségéről
ezt a 3/2-es ritmust nem tartja szigorúan a költő. A „Kicsi országom, újra meg újra...” 2/3 és 3/2 tükörszimmetriát ad, és még egyéb változatok vannak az alapritmus mellett. Mindez fokozza azt a feszültséget, amely a távolodás, a kidobottság és a makacs visszatérés között van. A tömör alkotás zenéjét a „beszédes” rímek is fokozzák: oly rímek ezek, amelyek nemcsak zenéjükkel, hanem jelentésükkel is sarkalatosán hordozzák az üzenetet, azt erősítik. Érdemes végigtekinteni rajtuk: „hullva - újra”, a kő törvényszerű zuhanása és a hazatérés ismétlődése a címben megadott metafora jelentését mélyíti el; „sorba - porba”, a vándorút labirintusából tér vissza a költő a szülőföldjére. A „porba” a „kő-költő” metafora logikus következménye. Ennek ad végtelen sugárzást a bibliai fordulat: „amelyből vétetett”. Ahogy az Isten a földből vette Adám testét, a mi földi testruhánk is úgy származik hazánk porából. így ennek a mi magyar talajunknak szent, isteni értelme van. Fontos hangsúlyoznom, hogy az erősen egybecsengő asszonáncok mellett a „sorba” és a „porba” tiszta rím. A feszültséget az ellentétek is fokozzák: „Mindig elvágyik s nem menekülhet, Magyar vágyakkal, melyek elülnek S fölhorgadnak megint.” Itt a rímekkel párhuzamosan kell az ellentétet kiemelni, mivel a két rímelő sorban valamilyen ősi párhuzamos szerkezet is felsejlik. Nem úgy, ahogy hajdan: a „mindig” és a „magyar” szóban csak a kezdő mássalhangzó egyezik. Jelentésben közvetlen kapcsolat nincs, legfeljebb csak akkor, ha arra gondolunk, hogy ezek a magyar vágyak mindig betöltötték, áthatották a költő lelkét. A párhuzam gyanúját leginkább az „elvágyik” és a „vágyakkal” közös töve adja, továbbá pedig az öt-öt szótag zenei egybecsengése (nem menekülhet, melyek elülnek) kelti ennek a hatását, bár ezt épp a jelentés nem igazolja, tehát itt is igaz, hogy Ady esetében az ősi motívumok felzendülnek, felcsillannak: gyökérként vannak jelen, de nem szabad elvárni, hogy mindent úgy találjunk, ahogyan az valamikor pontosan létezett. Ugyanezt figyelhetjük meg itt a már említett 3/2-es asszimmetrikus ütem kapcsán. A „haragomban - gondban” jelentése így kiragadva is összefügghet. A „gond” esetleges élét tompítja a „szerelmes” jelző, és az épp ellentétben van a „hűtlenség”-gel. Az „akaratlan - alakban” rím a vers tetőpontjának a nagyságát, a szépségét fokozza. A „szándék” és a „visszaszállnék” még nyomatékosítja a költemény alapgondolatát, és a záróakkordot készíti elő. Tudom, hogy épp a vers szerkezete kapcsán lehet leginkább hangsúlyozni azt, hogy lehet, a költő azt eleve nem akarta, hogy az a törvényszerűség épp úgy legyen meg, ahogy ma meglátjuk, ahogyan állítjuk. Nem készített rajzot verse elé, mert az benne kavargott, és mindenáron meg kellett írnia. Nem gondolkozott esetleg azon, hogy a „Föl- fölhajtott kő, bús akaratlan,...” sor és annak bizonyos szava épp ott legyen, ahol valamilyen szabálynak, összefüggésnek „eleget tesz”, de a virág sem „akarja”, hogy éppen öt szirma legyen, a kristály sem, hogy épp olyan szabályos térformái legyenek, mégis jogunk van megcsodálni mindazt, amit bennük meglátunk, mert valami rendkívüli titok dereng fel előttünk. A költemény a rejtélyes és többnyire ismeretlen emberi tehetség csodavirágzása; kristályrendjére szerintem szabad rácsodálkoznunk, mert ami bizonyos összefüggés alapján egy műben benne van, annak a feltárása, megnevezése fontos, hiszen még a véletlen is erősítheti a mű szépségét. Bár ilyenkor véletlenről csak azért beszélünk, mert nem tudjuk az okát megmagyarázni. 60 XI. évfolyam 7. szám—2001. július
