Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)

2001 / 12. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XLII.

Aztán végigpergeti maga előtt újra az eseményeket, s már azzal a szándékkal fogalmazgat, hogy majd minél színesebben, minél izgalmasabban, minél élményszerűbben tudja elmondani, elmesélni, előadni Gazsi barátjának ezt a szép vadászestét. Mert hát miután a zsigerelés kötelező műveleteivel végzett, indult hazafelé, hogy segítséget hozzon, hisz a mázsányi nagy disznóval egyedül nem boldogult.

Riadt fácánkakatolás töri meg az esti csendet, István gondolatai hirtelen zuhannak vissza ide az októberi kukoricaszéli valóságba.- Jaj, de elgondolkodtam! A fácánok pedig nagyon idegesek valamitől. Vagy rókától, vagy a közeledő disznóktól. Most már nagyon figyelnem kell, mert hajönnek, akkor nemsokára ide kell, hogy érjenek! - biztatja önmagát, és összébb húzza nyakánál a kabát gallérját, mert fázik. Egyébként is fázós. Különösen a lába. A negyvenkettes méretű lábára negyvenötös csizmát vett, ami felhúzva kissé bohóccipő formájú, de praktikus, mert ahogy süllyed a hőmérséklet, úgy lehet a meleg zoknik mennyiségét növelni. Mínusz húsz fokos, havas teleken még kapcát is teker a lábára, sőt műanyag reklámszatyrot is húz rá, bár sokszor még ügy is szenved. Ilyenkor azt szokta mondani, hogy édesapjának az orosz fogságban, amikor a csalánlevest és a répafőzeléket ette, a lába is nagyon fázott. Csaknem lefagyott. Ezt örökölte ő, a nagy hideg és mindenféle főzelék utálatát.

Persze orosz nyelvből is folyton bukásra állt az iskolában.

A fenyvesben valami halad. Nagyvad. Roppan a gally, súrlódás hallatszik, s időnként koppanás. Nem disznó. Szarvas. Szarvasbika. Határozott nagy lépéseinek hangja ez, a koppanás pedig az agancs hangja, ahogy itt-ott a fa törzséhez ütődik. Gáspár irányába halad. A szavas is szereti a kukoricát, jár is bele szívesen.

Ekkor Istvánnak hirtelen eszébe jut barátja arca, amikor pár napja egy történetet mesélt el. Gazsi minden évben hizlal egy-két disznót, mait sajátkezüleg vág le. Ezen túl telente csaknem minden hétvégén böllérkedik valahol. Ért hozzá, kiváló zamatú kolbászt, hurkát, sajtot, kenőmájast készít. Gyorsan, szakszerűen dolgozik, s közben jó humorából fakadóan az asszonyokkal is el-elviccelődik, mi több, huncutul pajkos megjegyzései is röpködnek gyakorta, ha valami formás, tüzes szemű fiatal menyecske is akad a segítő asszonyok között. Tehát az efféle állatmegöléssel járó hentesmunkákhoz hozzászokott, ennek ellenére, amikor István a barátjának elmesélte azt a bizonyos szarvasbikás, nem mindennapi történetet, a világoskék szemei bepárásodtak, s az ábrázatára volt írva, méghozzá nagybetűkkel, hogy rendkívüli módon szíven ütötte a dolog.

20

XI. évfolyam 12. szám—2001. december