Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 7. szám - VERS, PRÓZA - Hubai Gruber Miklós: Szolgálat
Sokan voltak ez őszön a Szalajka-völgybe látogatók, s különösen sokan voltak ezen a párját ritkító péntek délutánon. Lenn voltak már - egynek híján - mindahányan, ott tolongtak a bazársoron; sörözgettek, borozgattak, múlatták idejüket a kellemesnek is nevezhető novemberi estében. Úgy rebbentek most szét a szirénázó autó elől, mint akik közé bomba csapott. Czipók László csak kezével intett nekik, de valahogy nem sajnálta őket. Százak, ezrek megfordulnak egy-egy napon itt a völgyben, mégis nekik, az egyenruhásoknak kell kijönniük, ha a baj veti ki egyre is a hálóját közülük. Vagy gondolt-e akár egyikőjük is arra, hogy egynek - csak egyetlenegynek - itt a nagy tömegből, egy negyvenéves budapestinek ma iszonyatosan nagy szüksége volna egy társra, egy jó szóra, egy barátra? Hogy velük jöjjön a völgyből lefelé, hogy cipelje velük a bográcsot, a csak félig kiivott sörös vagy boros üveget, s együtt köszöntse a Zsókákat, Mazsókákat meg a Katalinokat: sok-sok boldogságot. Czipók László a feleségére gondolt, meg a csokorra, amit a szembeszomszéd virágárusnál rendelt meg még tegnap délután: hat órakor bezár az üzlet, hogy köszönti most már neve napján az ő édes kicsi asszonyát? Oda a csokor, oda már az ünnepség is. Benne lesznek félig - ha nem teljesen is - az éjszakában, mire hazavergődik a következő járattal. Rendőrsors, feleségsors... A halászat vezetője - régi, gyerekkori pajtása - csak nézett utánuk, ahogy elrobogtak a telep előtt a kék fényű rendőrautóval. *** Czipók rendőrzászlós és az ő járőrtársa pontosan ott találta meg a negyvenéves budapesti állampolgárt, ahol arra számítani lehetett. Hunyorgott csak a zseblámpa fényébe, láthatóan vége felé volt már az erejének. Mozdulni nem mozdult, épp hogy csak le nem billent ott ültéből. A fiatalabbik mászott fel érte az ágas-bogas gyertyánfára, a törzsőrmester. Éles bicskát vitt magával, s hogy levágta nyakából annak ott a kötelet, leengedte a már magatehetetlen testet szolgálati felettesének a karjaiba. Nem volt könnyű, de együttes erővel csak megbirkóztak a feladattal. Legyen érte hála a Jóistennek! A két rendőr nem sokat gondolkodott. Orvost hívni, mentőért szaladni hiábavaló próbálkozás lenne. A mobiltelefon itt mit sem segít, az idővel meg már megint nem hazardírozhatnak. Berakták hát emberüket a hátsó ülésre, s míg visszafelé hajtottak az iménti nagy gyorsasággal a megyeszékhely irányába, a rendőrzászlós eltökélte magában: felköti, istenuccse felköti az öregasszonyt ott a virágüzletben, ha mindjárt egy másik csokor árát is otthagyja neki borravalóként éjféli óráján az éjszakának, ha végeznek egyáltalán akkorra a szilvásváradi kirándulás lepapírozásával... Új Hevesi Napló 53
