Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 11. szám - KÖZÉLET - Cserniczky Dénes: Hihetetlen történetek III.
KOZIbtlbT Gserniczky Dénes C"íftoi/wtet/en űwfórvefe/c III. Amikor ezt a nevet meghalljuk, vagy kiejtjük, áhítat fogja el az ember lelkét, mint általában olyankor, amikor szemtől-szembe találkozik a múlt történelmi emlékeivel. Tanultuk az iskolában történelemből, szó volt róla magyarórákon, de a hétköznapi életben is sokszor emlegetjük. Kávéház. Előzményei és elődei a törökök által létesített és keleten még ma is meglévő kávéssátrak voltak. Az 1930. évi népszámlálás adatai szerint Magyarországon 843 kávémérés, tejivó és kávéház volt. Ezen belül Budapesten egymást érték a kávéházak, így Budapest sokáig, többek között, a kávéházak városa is volt. De már Pest-Budán is volt belőlük jó néhány. Az emberek szerettek szórakozni. A kávéházak erre kiváló helynek bizonyultak. No és hát a magyar ember sajátja a politizálás. Erre is alkalmas volt a kávéház. Több irodalmi és politikai magnetikus erő hatására a Pilvax kávéház kezdte magához szippantani az irodalmi és politikai érzékenységű embereket. És kik voltak a hangadók? A fiatalok. És egyre inkább emelkedett ki közülük a lángoszlop: Petőfi. Tény tehát, hogy itt gyülekeztek, itt vitatkoztak, itt szórakoztak az úgynevezett márciusi ifjak, ki-ki vérmérséklete szerint. Volt csendesebb, volt hangosabb, volt, aki elgondolkodva ült, volt, aki az asztal tetején ágált. De mindannyian történelmet írtak. Magyar történelmet, tiszta történelmet. Áhítattal lép be az ember ezekbe a termekbe, ahol a történelmi atmoszférán kívül a história kézzelfogható emlékei is láthatók a falak mellett álló szekrényekben. Áhítat és tiszteletadás. De nekem egy időben munkahelyem volt. Mégpedig úgy, hogy a zenekar szerződést kapott a Pilvax kávéházba. Látogatott hely volt Budapest belvárosában. Járt oda mindenféle rendű-rangú ember. Ide járt társaságával TAMÁSI ÁRON is. Mint irodalmi érzékenységű ember, ha csak tehettem, leültem közéjük. Tehát itt játszottunk. Az emberek jöttek-mentek. A vendéglői muzsikálás külön tudomány. Érezni kell, hogy az adott pillanatban milyen zenére van szükség. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a kor nem egy jelentős muzsikusa dolgozott a vendéglátóiparban, ami akkor elismert tevékenység volt. (Nekünk szerencsénk volt, mert a zenekar emberi adottságánál fogva képes volt különböző zenei stílusok megszólaltatására. Játszottunk népdalt, magyar nótát, operát, operettet, klasszikus és könnyűzenét, sőt még vokálban is énekeltünk (a felsorolás nem reklám, csak leltári visszaemlékezés). Tehát játszottunk a történelmi emlékek között. Voltak természetesen ún. állandó vendégek is. Többek között bejárt egy velünk körülbelül egykorú fiatalember is. Hol egyedül jött, hol társasággal. Jóvágású gyerek volt, és nagyon udvarias: amikor bejött, mindig odaköszönt a zenekarnak. Észrevettük, hogy igen érdekli a zene. Azt is észrevettük, hogy egy bizonyos népdalfeldolgozásra felkapja a fejét, így, mikor más alkalommal bejött, ezt játszottuk. Már többször megfordult a Pilvaxban, de még személyesen nem ismertük. Egyszer jön másodmagával. Leülnek. Mi rázendítünk arra a bizonyos népdalfeldolgozásra. Befejeztük. A fiatalember int: üljünk az asztalához. Bemutatkoztunk. Mint ilyenkor szokás, mindenki elmorogja a nevét, amit senki nem ért meg. Beszélgettünk.- Mondják már, fiúk — teszi fel a kérdést a fiatalember -, kinek a feldolgozása ez a népdalcsokor? 66 XI. évfolyam 11. szám-2001. november
