Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 11. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Domokos Sándor: A „szép és jó” szellemi szintézise
beszéd értelmét”. El is ejtették az ügyet, az országos hadi főparancsnokság értesítette 1861. december 31-én a kancellárt, a jelentést készítő egyén nem hajlandó nyilvános tanúkihallgatásnak alávetni magát, vagyis a bíróságon tanúskodni. A passzív ellenállás nemzeti politikája folytatódott még néhány évig Deák Ferenc útmutatása szerint: „Ha tűmi kell, tűmi fog a nemzet... mert amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse visszahozhatják, de miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges”. Igazak ezek a szavak, a politika azonban a lehetőségek művészete, s megragadva az alkalmat, végül is létrejött a Kiegyezés a magyar politikai elit és Bécs között. T. Olvasóim, ha Halottak napján elzarándokolnak az egri bazilika altemplomába, gyújtsanak gyertyát az 1873-ban elhunyt Bartakovics érsek úr sírjánál. Domokos Sándor „átoé/i 4a Lehet, hogy sokak számára semmi újat nem mondok, mikor kifejtem a művészetről kialakult véleményem a keresztény világnézet szempontjából. Abban a korban nőttem föl, mely az első világháború után elvesztette a művészet és azzal együtt a keresztény világ erkölcsi rendjébe vetett hitét. Az egész világ forradalmi átalakuláson ment keresztül. Idehaza a konzervatívok még Ady költészetét is vitatták, hiszen Párizsban élt, ahol Braque, Matisse, Rouault és sok más a „fauvista” mozgalomhoz tartozó művész felrúgta a megszokott kereteket. Voltak, akik, mint Duchamp a Mona Lisára festett bajusszal, Oppenheim pedig a szőrmével bevont teáscsészével inkább botránkoztatni akartak, semmint művészit alkotni. Csak negyvenéves fejjel, itt Kanadában nyílt alkalmam arra, hogy nézetemet tisztázhassam. Beiratkoztam a Manitobái Egyetem képzőművészeti szakára, hogy a művészettörténelem segítségével ismerjem meg a művészet fogalmát és értékét. Ebben az értékrend-keresésben meghatározó irányt adott számomra keresztény világnézetem. Amit itt megfogalmazok, az csak egyéni véleményem, de lehet, hogy segít másokat abban, hogy ezt a „minőségi értéket”, ami a művészet lényege, és empirikus módszerekkel meg nem határozható, jobban megismerhetővé tegye. Töprengéseim során lassan alakult ki bennem a művészet értékének megfogalmazása. Rájöttem, hogy a Kant-féle „szépség-keresés” mint a művészet célja, nem kielégítő. Olyan kétségtelenül nagy művészek, mint Goya megrázó képei, vagy Rodin „Calais-i polgárok” című szoborcsoportja, nem a szépet, hanem valami többet, a valóban művészit fejezik ki. Megrázó, felháborító, megborzongató érzéseket kiváltó alkotások ezek. Ez az érzés-intenzitás, amit az alkotás kelt életre a szemlélőben, teszi a művet művészivé. Mert sem Goya, sem Van Gogh nem a színkeverés technikájával, Rodin pedig nem a bronz tökéletes csiszolásával, hanem egy benső érzés-élmény lenyűgöző megelevenítésével hatnak alkotásaikon keresztül a szemlélőre! A technika tökéletessége eltörpül a művész érzelmet kiváltó fontossága mellett. Mi ez a képesség? Ez olyan szellemi kisugárzás, amit sem megvenni, sem megtanulni, de még pontosan definiálni sem lehet. Mivel egy minőségi adottságról van szó, 56 XI. évfolyam 11. szám-2001. november
