Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 11. szám - VERS, PRÓZA - Murawski Magdolna: Napló 1996-97
hogy mennyire méltó vagy méltatlan a szerepére. Az én életem lenyűgöző élményei közé tartozik az is, hogy láttam már parádés alakításokat, valamint jókora ripacsokat is mindkét oldalon, minden műfajban. Talán épp ezért lettem író. Elszorul a szivem, amikor ennyire szegény embereket látok. Azt hiszem, a megalázottságuk az, amit egyszerűen nem bírok látni. A másik oldalnak viszont a pökhendiségét találom elviselhetetlennek. A kettő együtt ahogyan találkozik, valami rémség. Töprengek, miért tartja elénk ezt a tükörképet az élet? Hajdani bűneinkért? Jelenlegiekért? Ösztönözni próbál valamire? Vagy bennünket is vizsgáztat, mint azt a két, egymással szembenálló férfit a boltban? Most még nem tudom, de rá fogok jönni. Én mindig szembesülni akarok a gondjaimmal. Nem hárítok, nem hazudozom, nem odázom el a dolgokat „ad Calendas Graecas”. Ha túl kell esni valamin, hadd jöjjön minél hamarabb! Hajt és ösztönöz, folytonos mozgásban tart az az érzés, amelyet a „La voragine” (Az örvény) című versemben fogalmaztam meg. Ahogyan múlnak az évek, egyre jobban érzem, hogyan fogy az időm. A történések valahogyan gyorsabbaknak, hirtelenebbeknek tűnnek, és úgy érzem, soha nincs időm a halogatásra. Amit elmulasztok, az már esetleg végleg kimarad az életemből. Ezekért pedig nem akarok felelni valamikor, valahol, amikor és ahol már visszamenőleg nem lehet változtatni semmin, mert hiszen a saját életünket is kívülállókként fogjuk nézni. Akkor már minden, ami velünk történt, életrajzi adattá válik. Múlt idővé, amit csak szemlélni lehet, visszalapozgatni a történetünk lapjait, de bármit is hozzáírni vagy hozzákölteni hazugság, okoskodó szépítgetés volna. Tegnap vásári komédiába illő jelenet a világ politikai életéből: csúcstalálkozón jöttek össze a világ vezetői, akik a politikai zűrzavart terveztetik és hajtatják végre. Csak néztük és kacagtuk őket. Jelcin az elhülyült arckifejezésével, merev mozgásával, kocsmai duhajhoz illő hangjával. J. odasúgja nekem: úgy mozog, mint egy robot... Fő ellenlábasa, a bohócarcú Bili Clinton tolókocsin érkezett, mivel nemrégiben műtötték a térdét, szóval ő meg úgy állít be, mint egy nyomorék. A lehetetlen méretű és alakú Kohl kancellár, valamint Európa kalmárja, Jacques Chirac is képviselt ott valamit vagy valakit. Már csak Horn Gyula hiányzik innen a hajdani „űrhajós” felszerelésével - mondja J. Tisztára mint a menekültek. Már se szellemileg, se fizikailag nem bírják az iramot, de még mindig ott erőlködnek a világ színpadán, mint békebeli pojácák, akik soha nem óhajtanak nyugalomba vonulni. Ezek az alakok jelentik a mai történelmet...? Hátborzongató. Ami pedig végképp nevetséges az egészben, az az, hogy a korábbi gyűlölködő tirádák után (mármint hogy Jelcin semmiképp nem egyezik bele a volt keleti blokk országainak EU- és NATO-hoz való csatlakozásába, most váratlan fordulattal bejelenti, hogy Oroszország is csatlakozni kíván az Európai Unióhoz. Szenilitás a köbön. Oroszország mindig is egy zárt világ volt, ugyanúgy, mint Kína. Nem minden országot lehet összefogni egy szövetségben, a tüzet a vízzel elegyíteni pedig fatális tévedés. A farkas nem lakhat együtt a bárányokkal, mert különben ez utóbbiak lesznek veszélyben, jóllehet többen vannak. Jelcin láthatóan teljesen leépült szellemileg (lehet, hogy sose volt egy észkombájn?...). A normális érvelést ordítozással és fenyegetőzéssel próbálja helyettesíteni, ez pedig nem szalonképes, még akkor sem, ha egy orosz vezetőről van szó. S hogy ez nekünk mit jelent? Nagy sóhaj szakadt fel most belőlem, hogy ebbe belegondoltam. Persze, nem a megkönnyebbüléstől, hanem az aggodalomtól, mert ahogyan a saját tolókocsis társaságunkon is végignézek, nekünk se sok okunk van a derűlátásra. 1997. március 24. Emlékeztető ez a pár jegyzet, feledékenység ellen... Új Hevesi Napló 43
