Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 11. szám - VERS, PRÓZA - Murawski Magdolna: Napló 1996-97
(^i&wafváÁj. (Í)/facfc/c /na1996-97 A hétvégén látványos választási győzelem Romániában: a levitézlett Iliescut most felváltja a tudós Constantinescu, akit az erdélyi magyarság is támogat. Nem lehetett könnyű legyőznie a minden hájjal megkent vetélytársát, hiszen a kommunisták szokásos fogásai közé tarozik, hogy lefizetik a csőcseléket. A riportokból most is erre lehet következtetni. A legprimitívebb körülmények között élő emberek nyilatkozzék, hogy nekik Iliescu alatt milyen jó volt. Elgondolkodom, vajon mi lehetett olyan jó nekik egy olyan politikusban, akit még sohase láttak testközelből, és aki nyilatkozat közben rendszerint nem néz a beszélgetőpartnere szemébe?! Persze, a riportalanyokat is hasonló testbeszéd jellemzi. A riporter mellé néznek, mikor Iliescut dicsérik. Általában sok a sunyi nézésű, primitív ember. Nem nagy csoda, hiszen épp olyan diktatúrában éltek, mely teljes mértékben igényt tartott arra, hogy az emberi lelkeket megbéklyózza és minél nagyobb mértékben megnyomorítsa. A riportműsor csúcsa, mikor az ottani romák éltetik az épp leváltott nagyfőnököt. Az egyikük azt mondja, hogy Iliescu visszaadta a romáknak az ő aranyukat, amit Ceaucescu elvett tőlük. Nézem a nyilatkozókat Mocskos, toprongyos kinézetű emberek. Lezüllött, lesüllyedt környezetből származhatnak. Ugyan miféle aranyakról beszélnek ezek? Akinek aranya van, az nem így öltözködik... Afféle keleti szóvirág lehet ez is. Az arabok, törökök szoktak ilyen túlzásokba esni. Na igen. Ők jobban keveredtek a törökkel, mint az anyaországbeliek. Bölcsebbek voltak nálunk, azt szokták mondani. Ők sajnálták az emberáldozatot, ezért kiegyeztek mihamarabb. Nézem ezt a borzalmas genetikai masszát. Egy őszinte tekintetet, egy kedves mosolyt alig csíphetsz el, ha köztük jársz. Mindenki rejtőzködik. Benned is, a mondataid mögött is folyton a rejtett értelmet, a hátsó szándékot keresik. Ravaszkodnak, kupeckednek, és ha átráztak, úgy érzik, ügyesebbek, okosabbak nálad. Ha az eredményt nézem, néha bizony jobb becsületesen ellenállni és inkább a harcban elvérezni, mint ilyen korcs utódokat világra hozni. Elborzadok, ahányszor csak látom. Afganisztáni képek. Rommá lőtt városok... vagy csak egy városuk van, Kabul? A hajdani épületek még ilyen állapotban is őriznek valamit abból a kultúrából, melynek ma már nyomai sincsenek. Csupán az emberi gyűlölet tombol. Még mindig. A véres háborúból semmit nem tanultak. Most állítólag „békés természetű harcosok” vették át az irányítást... Na igen... mintha a kettő szépen megférne egymással egyazon emberben... Olyan ez, mint a hajdani kommunista rögeszme, a békeharc. Ez németül hangzott a legpocsékabbul: „Wir kämpfen für den Frieden!” (Mi a békéért harcolunk!) Ők harcolnak, a gyerekek pedig sorra-rendre felrobbannak a lépten-nyomon elhelyezett aknákon. Állítólag Kabul a leginkább elaknásított város most a földön. Szép kis rekord! Borzalmas nézni a kezetlen, lábatlan gyerekeket, felnőtteket. A háború látszólag közönyössé teszi az emberi lelket. Pedig csak egyféle tompultság ez, a lélek önvédelme: ha intenzíven élné át ugyanezt, belebolondulna a puszta tudatba, hogy ő most egy ördögi játszma közönséges kis játékszere, sakkfigurája. Akarata nem lehet, csupán elszenvednie szabad mindazt, amit művelnek vele 38 XI. évfolyam 11. szám-2001. november
