Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 11. szám - VERS, PRÓZA - Lelkes Miklós: Szépség, ajándék, A terítőre
afámdé/c Fent tündértáj, kékcsillantású tánc volt. Lent a rét gyűlt ki, lobbant, tovalángolt. Arcok, tüdők tisztultak, Szabad szépség hozta közel színeit, messzeségét. A szépség mindig ajándék. Ha látod: a végtelen öleli csöpp világod. A szépség mindig ajándék. A hangja, ha szól, emel csillagtitkos magasba. A szépség mindig ajándék. Ha érted mindezt, sziromcsók lelkedig elérhet, s talán kikötsz egy másik, légi parton, virághullámban füröszt meg az alkony, s mikor a rét már kihúnyt, fényt-felejtőn, csillagtitok ragyog át égi erdőn. Szépség, ajándék! Minden, miben hittem, most múltban hallgat, elcsüggedt szívekben, a fénybe vágyó, sötétlő mesékben szélben ellobbant lángú, dalú réten. Mégis, el nem ért, lengő légi parton nekem - üzen a múltból egy-egy alkony, ámyékjeleket rajzol égi fákra, emlékeztet volt-hársfák illatára, s szívemben fáj, jajdul gyönyörű hűség, volt-alkonyokból rámnéz egy derűs ég, s szemem felnyitja szépségre, titokra, piros sebekből vérző csillagokra.
