Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 11. szám - VERS, PRÓZA - Apor Elemér: Tizenkilenc malmot hajtott valamikor az Eger-patak vize
Glpor Glemér &í&&nÁí/eMe ma/wot/lajtait vaÁmü/cow a& ^<jfev-/iataÁ vins Őröltek-e búzát a Kallómalomban? Ez az írás akkor kezdődött, amikor valaki megkérdezte:- Ki volt az a Kalló?- Miféle Kalló?- Hát, akiről a Kallómalmot elnevezték. Akié a malom volt. Még az utca is van róla elnevezve a Csebokszári-lakótelepen. Az igazság az, hogy a Kalló senkinek sem volt neve. A kallás egy mozzanat a posztókészítés láncolatában, s a malomhoz hasonló épületben történt. Nagy vízikerék hajtotta a hengereket, kalapácsokat, de búzát sohasem őröltek benne. Nem vitt oda egyetlen menyecske egyetlen véka búzát sem „pitiéltetni”. Csakhát elmúlt ez is, mint annyi minden, ami apáink, nagyapáink keze nyomát viselte. Életükkel elmúlt, ami életükhöz tartozott. A régi mesterségek szavai halványultak el leginkább. A kallómalmot még őrzi utcanév, le a kalappal azok előtt, akik maradandóvá mentették az egyszer volt, hol nem volt malom emlékét. De ki tudja már néhány kedves öregasszony-anyámon kívül, mi volt az a pitié. A szita, a sok szita, amit a malom szerkezete rázott, hogy minél finomabb legyen a liszt, ami kikerült a malomkövek morzsolásából. De hát, hogy is állunk a kallómalommal, meg a posztóval? A posztó nevezetre ma már nem fülel senki. Ma szövetek vannak, vagy könnyű kelmék, szélükbe arany- vagy ezüstbetűkkel beszőve a gyár, az ország neve, ahol a szövetet szőtték, tiszta gyapjúból, vagy műanyaggal kevert szálakból. A közhasználatú, a régi ünnepi férfiruhákhoz szükséges posztó a színlaposztó keserves rímeiben vérzett el. Kicsiny, öreg emberkék hordták szét valamikor még a két világháború közt is a színlapokat az üzletekbe. A színházi idény utolsó színlapjához a kicsiny, öreg emberkék kis cédulát mellékeltek, amit valamelyik nyomda ingyen nyomott ki. A cédulán versezet, amely talán évszázadok óta ugyanazzal a rímmel kezdődött: Nincsen már pénz, nincsen posztó, búcsúzik a színlaposztó. Aki ezek után nem rótta le az illő borravalót, az nem értett a tiszta költészethez, amelybe szegény emberi bánatok vannak beletemetkezve. Különben ma is akad posztó, fekete a ravatalon, zöld a biliárdasztalon, veres posztó az ellenfelek ingerlésére, a szólás-mondás szerint. Jó lesz, ha tisztázzuk az alapfogalmakat, és bepillantunk a posztókészítés műhelyébe. Mi a posztó? A szakkönyv azt mondja: sima szövedék, mely sajátos gyapjas, vagy inkább nemezszerű fölszínét kallás, ványolás által nyeri. Először megszövik a szövetet. Amikor lekerül a szövőszékről, nyers szövet a neve, németül loden, magyarul condra. Ekkor következik a kallómalom munkája. A szövetet végtelenítik, azaz két henger között összevarrják, s úgy járatják a hengereket, hogy a szövet beleérjen az úgynevezett kallófészekbe, amiben poshadt vizelet és oldott szappan van. A szerkezet régebbi formája a kalapács, tengelyen levő kalapácsok verik az anyagot. Valamikor posztóverőknek is nevezték a posztókészítőket. Újabb változat szerint hengerekkel tömítik az anyagot, míg „nemezesül”, vagyis a gyapjúszálak eltakarják a szövet fonalait, az anyag szinte fénylőén simává válik. Mindehhez bizonyos fokú meleg is szükséges. A művelet folyamán az anyag, hosszában mintegy 22-35, székében 35-50 százalékot veszít méreteiből, köznyelven Új Hevesi Napló 7
