Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 10. szám - KÖZÉLET - Romhányi László: Egy megismételhetetlen előadás
egy szál virággal, végigzarándokolandó az egykori októberi egyetemisták útvonalán, a Műszaki Egyetemről Bem Apó szobráig. A szervezők, jelesül a fiatalok nagy politikai érettségről és kompromisszumkészségről tettek bizonyságot visszafogott felhívásukkal. A kormányzat ígérvényei a párbeszédre, a jogállamiság megteremtésére vonatkozó szándékai mérettettek meg ma. A társadalomnak elege van a barokkosán hömpölygő reformretorikából, az aranyszájú politikusok üres és megtévesztő szógörgetegeiből. Tetteket várunk és tett lehetett volna, halvány, de biztató gesztus a mai napon rendezett csöndes tüntetés méltóságteljes tudomásulvétele, a minden párbeszédhez nélkülözhetetlen türelem kinyilvánítása. Nem ez történt. A politikai döntéshozók, minden kompromisszumot visszautasítva — a rohamrendőrség pajzsa mögé bújtak! Felcsattan az ütemes taps:- Demokráciát! Demokráciát! - Bekiabálások forrósítják a kedélyeket. Mécs Imre már nem bizonytalankodik. Szónoki heve lendületét a zsúfolt Jurta különleges, egyedi csodája viszi, űzi, hajtja tovább és tovább:- Vége a kollektív amnéziának, az emlékezetvesztésnek! - kiáltja. - A Nemzet új, friss agyak, bátor szívek százezreivel gyarapodott! A Nemzet megújult, van, létezik, szót kér! Tisztában akar lenni múltjával, értékelni akar, kidobni az ocsút, előkapami az igazságot! Demokráciát akar, minden jelző, fosztóképző nélkül! - Demokráciát! Demokráciát! - üvölti a tömeg. A falak majd széthasadnak. Vonul ki ez a súlyos és visszavonhatatlan üzenet a rendőrkordon megszégyenítésére.- Sokan kérdik, az újságokban is: „Hol tévesztettünk utat?” - teszi fel a szónoki kérdést Mécs. — Könnyű a válasz. 1956. november 4-én. Nemcsak brutális tény, de súlyos politikai hiba volt a szovjet beavatkozás, a sztálinizmus megnyilvánulása és restaurációja. A Szovjetunió népei most kezdenek öntudatra ébredni. Vizsgálják múltjukat. Elkerülhetetlen, hogy szembe ne nézzenek az 1956-os agresszió bűneivel. Nem lehet igazi glasznoszty mindaddig, amíg a szovjet vezetés szembe nem néz ezzel, és el nem ítéli beavatkozásukat. Több mint harminc évre befagyasztották nemcsak a magyar nép fejlődését, de sajátjukét is. Nem itt tartanánk - tartanának, ha engedik a magyar népet saját útján járni! - Nagy Imre! Nagy Imre! Éljen Nagy Imre! - skandálja többezer torok, és beleremeg a színházépület.- 1956 egyre fényesebb a magyar történelemben. Nem kell 56-ot, sem Nagy Imrét, sem sokszáz társát, sem minket rehabilitálni! A társadalomnak kell önmagát rehabilitálni, újra élő közösséggé, nemzetté válnia. Meg kell ismernie múltját. Ehhez kíván segítséget nyújtani dokumentum-előadásunk. Mécs Imre fehér feje, villogó szemüvege eltűnik a sötétben. Feszült, várakozó csend. Mintha üres lenne a színház, mintha senki nem tartózkodna a nézőtéren. Visszafogott lélegzettel figyel harminckét év megaláztatottsága, nyomorúsága után -jelképesen - az egész Nemzet. Megszólal a Himnusz. Megvilágíttatom a színpad elején eddig nem látott négy fekete keresztet. Rajtuk négy felirat: Nagy Imre, Maiéter Pál, Bárány János, Mansfeld Péter. A nézők ülő része is feláll a Himnusz hallatán. Megvilágíttatom a fekete körfuggöny előtti négy portrét: Nagy Imre, Maiéter Pál, Bárány János, Mansfeld Péter kinagyított, óriás-fotója. Lassan, méltóságteljes léptekkel Új Hevesi Napló 67
