Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 10. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Kaló Béla: A labda messzire gurult
Kiszabadulás után visszatért Egerbe, ahol a lakosság körében igen népszerű volt. 1861-ben a helyi ellenzék egyik vezéralakjaként tevékenykedett. 1867-ben megyei főszámvevőnek választották meg. Ettől kezdve haláláig hivatalának élt, s a Honvédegyletnek is tagja lett. Öreg napjaiban sem hagyta el testi és lelki ereje. Megírta a forradalom és szabadságharcról szóló emlékiratait, amelyet a Honvéd című lap 1867-69 között leközölt. 1874. május 18-án hunyt el. Földi maradványait a Kisasszony temetőben hántolták el nagy részvét mellett. Több évtizeddel halála után, 1936-ban mellé temették az Aradról hazaszállított János öccse csontjait is. Az utókor szerencséjére arcképét is ismerjük. Az egyik képmását 1853-ban, kiszabadulása után az akkor Egerben dolgozó Kovács Mihály festőművész készítette el. Másik arcképe ismeretlen festőtől származik. Ennek keletkezési idejét nem ismerjük. Érdemes lenne gondolkodni emlékiratainak közzéadásán. 'jKaló ^éla Cy^í) /aÁc/a meóáfu^e Káló Béla beszélgetése Fecske Csabával A miskolci önkormányzattól kapott irodalmi ösztöndíjad vajon a Fidesz „dicséret"-e, vagy ilyen ostoba kérdések csak Közép-Európában születnek? Hiszen például Fejtő Ferenc, József Attila egykori barátja, aki 63 éve él Párizsban, egyaránt ír a jobbos Berlusconi lapjába és a szociáldemokrata, sőt kommunista francia szemlékbe. Téged vezet- e valamiféle politikai indíttatás? Nálunk valóban mindent összeken a politika csiganyála, a díjazott, mint afféle kokott, hírbe hozható a regnáló hatalommal, talán nem véletlenül, mert nem egy esetben az a nyilvánvaló ágyasa neki. Én sohasem politizáltam, nem voltam, és remélem, már nem is leszek soha egyetlenegy pártnak a tagja. Barátaim, jó ismerőseim vannak különböző irányultságú és szemléletű pártokból, én nem nézeteik, hanem cselekedeteik alapján ítélem meg az embereket. Mint írástudó, mindig távol tartottam magamat az aktuálpolitikától. Én nem eszméket, hanem eszményeket szolgálok. Ottlik Géza szerint a költő, az író, aki úgymond a létezés szakmában dolgozik, csak ellenzéki lehet. Nem harsányan, nem látványosan, de lélekben mindig az voltam. Babitscsal mondom: „Nem vagyok reálpolitikus, s nem ítélhetem meg a pillanat szükségességeit. Feladatom ennek épp az ellenkezője.” Mindazonáltal saját koromban élek, nem függetleníthetem teljesen az életemet a társadalomtól. Remélem, nem politikai kegyként kaptam az irodalmi ösztöndíjat, hanem kizárólag irodalmi tevékenységem elismeréseként. Tudjuk, a díjat mindig az kapja, akinek adják. Az érintett úgy érzi, megérdemli. Mások talán másképpen gondolják. Nekem most adták nagy örömömre ezt az ösztöndíjat, és mondhatom, nagyon jól jött. Volt nehezebb periódusa életemnek, amikor nagyobb szükségem lett volna segítségre, amikor jobban jött volna ez az ösztöndíj, de úgy látszik, ennek most jött el az ideje. A megbecsülés, akár erkölcsi, akár anyagi, bármilyen irányból jön is, jólesik. Igazolni látszik az ember törekvéseit. 50 XI. évfolyam 10. szám — 2001. október
