Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 10. szám - VERS, PRÓZA - Barcs János: A tetovált ember
- Ezerötszáz! Slussz passz! Ennyi van, semmivel sem több!...- Kettőezer! - kiáltotta Tibi, miközben erősen odacsattantotta a tenyerét az öregéhez.- Ezerötszáz! - ismételte a parasztember.- Jól van! Láthatja, hogy vár a barátom. Dobd föl azt a tragacsot, intett felém Tibi. Legyen igaza magának, nézett az öregre. Megegyeztünk... Adja már azt a pénzt - csapta hátba erősen az öreget. - Fogd ki, amíg én is kifogom a Fecskét - mondta letegezve az öreget.- Ennek meg Mirza a neve - mondta halkan a parasztember. Kulcsár Dani csodálkozva hallgatta a beszédet, és nézte, hogyan vezetik át az idegen istrángok közé a megcserélt igavonókat.- Ilyet lehet? - gondolta magában Dani, de nem szólt Tibinek, nem akarta megbántani a rég látott barátját, akivel sokáig ültek a pályaszéli kispadokon, tartalékként... Tibi a zsebébe gyűrte a lócseréért kapott ezerötszáz forintot.- Mondottam az imént, hogy dobd föl a kocsira a vacak bringát! - nézett Danira, és máris a nyaka közé sózott egyet az új szerzemény lónak. Mirza nem volt hozzászokva ilyen vad csapáshoz. Szinte díszlépésben kezdett lépkedni az idegen ló-társa mellett az istrángok között.- Látod, Dani, nem tetszik ennek a lónak az idegen istrángon belüli világ — mondta Tibi, barátjára nézve, a lópokróccal takart ülésdeszkán. Mirza, az új cserélt ló időnként fölhorkantott, amikor új gazdája a nyaka közé sózott a szíjostorral. Hátrafordítva a fejét bámulta a nehéz Belsped-szekeret.- Mi volt ez, Tibi? Odaadtad a vállalat lovát? Te ezt is megteheted?...- Hagyd a hülyeségeidet, Dani! Az én ügyem, ne is törődj vele. Nemsokára kilépek a cégtől, nem nekem való kocsisnak lenni, akkor, amikor futballista vagyok! Le van sajnálva ez a világ... Mindenki megszokja, hogy ez volt a lovam. Ezek egymás mellett is beleszoknak a közös szekérhúzásba... A Megyeri Csárda előtt Tibi megállította a speditert. Lehúzódott a fogattal egészen a kerítés mellé, hogy ne zavarja a közlekedést.- A rossz bicajodat nyugodtan hagyd fönt a kocsin. Bemegyünk egy beöntésre - mondta Danira nézve a kocsis fiú. Nem időzünk sokat, pár beöntést mindketten kibírunk. Lóvé van most aztán elegendő — mondta nevetve.- Ehhez nem értek, Tibi. Biztos tudod, mit csinálsz...- Igazad van, Dani. Jobb is, hogy te nem értesz hozzá. Igyunk! Az egészségünkre! - mondta Tibi, és gyerekes arccal nézett végig rég látott barátján, s miközben ezt mondta, a könyökével jól mellbe nyomta Kulcsár Danit, fölemelve a poharát - Isten éltessen, Dániel! Nagyon örülök, hogy újra láthatlak.- Köszönöm, Tibi, ügy látom, te a régi maradtál, de remélem, még futballozni sem felejtettél el. Emlékszel a Dendrákra?- Igen, nem felejtettem el. Maradtam, aki voltam, de egy kicsivel okosabb lettem azóta. Láthattad, itt a kocsin is centert játszottam...- Mi történt azzal a lóval? - kérdezte Kulcsár Dani, amikor ötvenkilencben újra találkoztak Tibivel egy újpesti mozi előcsarnokában.- Gondolom, azóta virsli lett belőle, s lehetséges, hogy még te is, Dani, ehettél abból a gebéből - nézett nevetve egykori sporttársára az egykori futballista kocsis.- Rég nem láttalak. Valakitől hallottam, hogy közben te híres ember lettél...- Köszönöm, jól megvagyok.- S te miből élsz, hogy vagy Tibi? 36 XI. évfolyam 10. szám — 2001. október
