Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 9. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Kaló Béla: „Csak az van, ami volt”
nem sok hiányzott, hogy kicsapjanak az iskolából. Néhány kedves tanáromnak köszönhetem, hogy megmenekültem. Ám kettes magatartással nem jelentkezhettem egyetemre, az ELTE magyarfilozófiai szakára készültem. Ez a tervem tehát füstbe ment. Dolgozni kezdtem egy ipari vállalatnál, míg pár hét múlva be nem vittek katonának. Ha van kétbalkezes újonc, hát én az voltam, kitolások, megaláztatások sorozatát kellett elszenvednem. Úgy áll kezemben a puska, mint kurva kezében a liliomszál. Akkor már egy éve nem írtam verset. Csak a foci meg a kocsma érdekelt. Mélypontja volt ez életemnek, Istennek hála, sikerült túljutni rajta. Volt erőm kimászni a gödörből. A katonaságnál újra megjött a vers, egy minden lapján lebélyegzett kockás füzetbe kezdtem írni őket. Leszerelés után a lapok közölni kezdtek, előbb a Népszabadság és az Életünk, aztán a helyi Észak-Magyarország és Napjaink és a többi. A Magyar Ifjúság hasábjain otthonra találtam, leggyakrabban publikáló szerzőjük voltam. Küldtem néhány verset az Élet és Irodalomnak is, Alföldy Jenőnek, aki behívatott a szerkesztőségbe. Ott bemutatott Nagy Lászlónak, a korszak költőfejedelmének. Nagy Lászlónak tetszettek a verseim, „szűz versek ezek”, mondta, s elvállalta, hogy majd bemutat a lap Új Hang rovatában, de erre sajnos, korai halála miatt nem kerülhetett sor. A család, a környezet hogyan befolyásolta költészetedet? A faluban élők beszéde, gondolkodásmódja bizonyára rányomta bélyegét személyiségemre. Az a világ táplálta költészetemet, amelyben felnőttem. Nekem igen erősek a gyökereim. Életem legszebb, legfontosabb időszakát töltöttem szülőfalumban, amellyel szüleim révén máig eleven a kapcsolatom. Elmondhatom, legfőbb inspiráló erő a szülőföld volt, lehet, hogy ma is az még, természetesen ez nem direkt módon jelenik meg, hanem áttételesen, bizonyos transzmissziókon keresztül. A törzs, a lomb rávall a gyökerekre. Múltad, jelened, jövőd a művekben? A leírt szó hogyan tükrözi nálad a személyes tapasztalatot? Jelenem, gondolom, benne van a műveimben. A múltam és jövőm, nem hiszem. A jövőm nem tudhatom, nem vagyok futurológus, a múltamat, illetve a múltban az akkori jelenemet nem tartottam fontosnak megörökíteni, azok közé tartoztam, akik kivonulnak a versből, a személyiség nincs benne a műben. Csináltam inkább, mint éltem a verset. Ma már nem így van, a versem én vagyok, hús s húsomból, vér a véremből, hogy ilyen romantikus túlzással éljek. A leírt szó számomra szent, a szó az én áruvédjegyem. Konkrétan válaszolva a kérdésre, ha áttételeken keresztül is, nálam a leírt szó tükrözi a személyes tapasztalatot. Szándékom szerint. A művészet sajátos eszközeivel és nem jegyzőkönyvi hűséggel. A vidék csak Magyarországon probléma, példa van arra, hogy akár egy lepusztult vízimalomban is lehet irodalmat csinálni. Kérdés, hogy kinek. Hol az olvasó? Igen, a vidékiség talán csak nálunk jelent ekkora - s egyáltalán - problémát. Nincs még egy ilyen vízfejű ország a világon. Budapestország írtam egyszer egy szarkasztikus jegyzetemben. Van ugye Budapest és a rajta túlérő részek, mint a szoknya alól kilátszó alsónemű. Szinte szégyellnivaló. A pesti bárhová megy, „lemegy”, ha vidékre, még akkor is, ha történetesen északra, Miskolcra, vagy Sopronba utazik. Ma már decentralizáció figyelhető meg, kezdenek kialakulni a vidéki szellemi központok. Vidéken is lehet - mindig is lehetett - irodalmat csinálni, bár egy vidékinek nehezebb országos hírnevet szerezni. De lehet, hogy ezt csak én, a vidéki érzem így. Egy biztos, a lehetőségek szűkösebbek voltak, és talán ma is még vidéken, mint a fővárosban. Ezek a különbségek ma már nem mutatkoznak olyan markánsan, és ez jó, nemcsak az egyénnek, hanem egész szellemi életünknek is. 78 XI. évfolyam 9. szám—2001. szeptember
