Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)

2001 / 8. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC, FILMMŰVÉSZET - Abkarovits Endre: A táncházmozgalom idei első félévének kiemelkedő eseményei

melyet az eredeti elképzeléssel szemben állva kellett a közönségnek meghallgatnia, hogy többen elférjenek. A Ghymes koncert ilyen zsúfoltsága után kissé aggódva vártuk, hogy a hasonló lebonyolításúnak beharangozott Muzsikás fellépés nem jár-e újabb megpróbáltatásokkal, de szerencsére mégis sikerült biztosítani, hogy a nézők azt ülve hallgathassák végig. Nem könnyű egy háromnapos rendezvényről beszámolni, hisz talán még a szervezők sem voltak képesek valamennyi eseményt végignézni, ezért könnyen igaztalanul kihagyhat valakit az ember azok közül, akik megérdemelnék, hogy megemlítsük őket. így a teljesség igénye nélkül, szubjektív elemektől sem mentesen emelhetünk ki csak néhány eseményt. Az első est nagyobbik részét a helyi Gajdos együttes táncháza tette ki. Négy órán biztosították a zenét a tánchoz a tőlük megszokott magas színvonalon, Barsi Csaba pedig kitűnően irányította a táncház menetét. A második nap egyik fő attrakciója a „prímáspárbaj” volt, melyet a házigazda Szabó Attila irányított. Újszerűsége miatt maguk a résztvevők se voltak tisztában a „párbaj” mibenlétével. Annyi volt csak biztos, hogy mindenkinek a tőle telhető legjobban bizonyítani kellett virtuozitását és egyéb kvalitásait. A közönség mindenesetre jól szórakozott. Kár, hogy csak a vidéki prímások vettek részt a vetélkedésen. Talán jövőre a pestiek is hamarabb megérkeznek! A salgótarjáni Düvő együttes nagysikerű koncertje után az Ifjúsági Ház (azóta Művészetek Háza) átriumában Berecz András szórakoztatta a közönséget. A kiváló népdalénekest ezúttal főleg mesemondóként hallhattuk, de természetesen énekelt is. Ő mindkét műfajban egyedi és utolérhetetlen. A Ghymes együttes nem először járt Egerben, sok kedvelője van a városban, így nem csoda, hogy a rendezőknek a székek kihordása mellett kellett dönteni, hogy minél többen beférjenek. Nem volt teljesen kockázatmentes ez a döntés, amit mindjárt az elején ájulások jeleztek. Az éjszaka a 25 éves Téka együttesé volt, akik táncházukkal biztos siker reményében léphetnek fel bármikor. A vasárnap a gyerekek számára rendezett Ghymes koncerttel kezdődött, melynek dalai korábbi tapasztalataim szerint nem csak a gyerekek kedvencei. A tanárnak indult zenészek kitünően értenek mind a gyerekek, mind a felnőttek megszólításához. Őket a szintén kitűnő, délszláv zenét játszó Vujicsics együttes követte. Nem véletlenül maradt a zárásra a csúcspont: Sebestyén Márta és a Muzsikás. S ami ezt még fokozta, a Bartók Albumon is szereplő román származású, majd egy ideig Izraelben élt, végül Angliában letelepedett világhírű hegedűművész, Alexander Balanescu fellépése. Mint tőle magától megtudtam, ezért az egy koncertért repült Angliából Egerbe, délután már utazott is vissza. Sajnálatos, hogy ez a megtisztelő látogatás a helyi média számára nem bizonyult hírértékűnek, az előadást se helyi, se országos televíziók nem rögzítették tudomásom szerint. A pestieket még mentheti az ottani rendezvény, de a helyiek legfeljebb vasárnapi ebédjükkel lehettek elfoglalva... Összességében rendkívül sikeres volt a rendezvény, s ha az időpontot körültekintőbben választják meg legközelebb a rendezők, még nagyobb lehet a siker. (Igaz, akkor a Ház fog kicsinek bizonyulni!) Új Hevesi Napló 99

Next

/
Oldalképek
Tartalom