Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 8. szám - KÖZÉLET - Vezényi Pál: Pista bácsi, a tudós suszter
hogy a pultnál megigyunk egy Szent János-áldást pálinka alakjában. Le akartuk beszélni arra hivatkozva, hogy kocsival van, de ő kitartott elhatározása mellett. Ismeri az utakat, és a kis mellékutakon ilyenkor alig van forgalom, rendőrök sem cirkálnak arrafelé. Találkozásaink idővel egyre inkább ritkultak. Pista bácsiról az a hir járta, hogy egyre mélyebben néz a pohár fenekére. Hazavisz a szövetkezetből néhány üveg bort, és addig iszik, amíg el nem alszik a karosszékében. Később már munkaidő alatt is sűrűn ürítette a palackok tartalmát, és egyre gyakrabban fordult elő, hogy felállt egy láda tetejére és magyarul kezdett szónokolni a raktárban, utána németül, szidalmazta a svájciakat. Utolsó találkozásunkon már csak ketten jelentünk meg. Én és Pista bácsi. A többiek nem értek rá, vagy másfelé sodorta őket a sors. Péter, a gazdász is meghalt, magam is más vidékre költöztem. Már nem a megszokott helyen találkoztunk, hanem a falu vasútállomásának a kocsmájában. Pista bácsin már érkezésemkor látszott, hogy előzőleg is felöntött a garatra, de azért most is egymás után ürítette ki a poharakat. Ahogy ült velem szemben, egyszerre könnyes lett a szeme és elcsuklott a hangja.- Te, hogy én mennyi embert megöltem - buggyant ki belőle a részegség vallomása, amelyről azt gondoltam, hogy az ital zavarta meg az eszét.- Hol öltél te meg valakit? - kérdeztem halkan.- Hát odakinn a fronton. A háborúban.- Arra ne gondolj. Háború volt és te katona voltál. A kötelességedet teljesítetted.- Igaz, igaz - nyögte. - De azok is emberek voltak ott. Megbocsáthatja-e nekem az Isten azt a sok gyilkosságot? Eltakarta az arcát, leborult az asztalra és rázta a zokogás. Én támogattam ki a kocsmából. Többé nem láttam. Évek múlva a berni plébánostól tudtam meg, hogy elvitték egy otthonba, mert már teljesen munkaképtelen lett és szünet nélkül csak ivott és össze-vissza beszélt. Ott halt meg. Idegen földbe temették, nem is tudom, hol. Talán már senki sem él rajtam kívül, aki emlékezne a szegény falusi foltozó suszterre, aki nem került be a Guiness rekordok könyvébe, pedig élő lexikon volt, de élete minden keserűségét az italba fojtotta, mert hiába reménykedett titokban arról, hogy egyszer hazatérhet a falujába. Új Hevesi Napló 85
