Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 8. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: Irodalom - unatkozó széplelkek passziója
Ugyanakkor megfontolandó az is, hogy a szavak művészete, az irodalom és a színház komolyabb társadalomnevelő, társadalomformáló erővé tudja kinőni magát, azáltal, hogy nagyobb állami segítséget is kap. Azt mondják, az irodalom nem rentábilis. Legalábbis a technokrata felfogás szerint nem az. Ezzel mindenképpen vitatkoznunk kell. A dolgot úgy érdemes átfogalmazni, hogy nem közvetlen hatást gyakorol a gazdasági életre, azaz nem olyan, mint egy rövidtávú befektetés. Hatásában úgy vethető össze, mint a gyorsan növő és iparilag hamar hasznosítható nyárfa és a lassan növekvő, de termésében sok generációt tápláló diófa, és az őket ültető ember gondolkodása. Mindkettőre szükség van, tehát soha nem szabad egymással szembeállítani a két felfogást, hanem egymást békességben és barátságban kiegészítve kell működniük és hatniuk. Minden családnak és közösségnek vannak, kell hogy legyenek rövidtávú és távlati tervei. A hosszúlátó ember már a saját tükörképét sem képes tisztán látni és hasra esik a saját székében, míg a rövidlátó embert elgázolják az utcán, ha látását külső segítséggel nem korrigálja. Épp ezért nem szabad az irodalom társadalmi fejlődéseket indukáló hatását elvitatni. Lassan növő, termékeny diófa az. Ha belegondolunk, miféle hatása volt Zrínyinek, Balassinak vagy Petőfinek a nemzeti érzések ébrentartásában - olyan korokban, amikor ezekkel szemben óriási ellenerő működött és hatott —, vagy ha Csokonai és a Kazinczy-nemzedék reformkort előkészítő munkásságát, Katona trónfosztás felé mutató eszmeiségét tekintjük, Jókai szerepét a kiegyezés gondolatának megszületésében, Ady magyarságtudatát és világfi szerepét szintetizáló zsenijét, mely a modem, mai ember példaképe is lehet a nyugati világban való érvényesülésében, semmiképpen nem vitathatjuk el tőlük azt, hogy gondolataik ne készítettek volna elő nagy és komoly társadalmi változásokat. Legfeljebb nem volt olyan tudós, közéleti személyiség, aki ezt honfitársainkban tudatosította volna. Mindig nagyon fontos, hogy a támogatás a művészeket ne egymással szembeni rivalizálásra, hanem egészséges versenyszellemre ösztönözze, tehát ne egymás ellenében, hanem önmagáért, abszolút értékét tekintve nyerjen elismerést az, aki erre érdemes. Amennyiben ez sikerül, akkor elmondhatjuk magunkról azt is, hogy levetkőztük a Kádárrendszer átkos beidegződését, mely nagy súly fektetett a szigorúan csak a saját elképzelései mentén kialakítandó kultúra támogatására, ugyanakkor a Janus-arc másik irányában elnyomatás, kiközösítés, üldöztetés járt azoknak, akik az Aczél György által kijelölt úttól eltérő irányban merészeltek haladni és modemnek lenni. Kultúra és sport szembeállítása pedig akkor fog eltűnni az emberek tudatából, ha a fenti „eszmeiség” alapján létrehozott kulturális és sportirodák megszűnnek közös fedél alatt létezni az önkormányzatokon belül, úgy, hogy a kultúrára szánható összegeket mindig felemészti a sport támogatása („A focista egyet nem rúg a labdába, ha nem kap pénzt, míg a költők már csak passzióból is írnak verseket” jelszóval), valamint ha a kultúra vidéki hivatalnokai is valóban a kultúrát fogják képviselni önmaguk és klikkérdekek helyett. A kulturális elitképzés, a sportoló elithez hasonlóan, országos érdek, nemzeti szükségszerűség. Az „Ép testben ép lélek” felfogás akkor érvényesül igazán, ha a kultúrára tervezett összegek azonosak lesznek, netán vetekednek azzal, amit a sport világa magának - jogosan - igényel. S ha a sportoló társadalom ugyanúgy jeleskedik európai műveltségű kiválóságokkal, mint a művésztársadalom rendszeresen aktívan sportolókkal. S hogy a népmeséi hármasság elvéről ne feledkezzünk meg: a társadalom akkor nő majd egészséges közösséggé, nemzeti igényű és abban gondolkodó emberi alkotóműhellyé, ha az ellenzék nem házsártos anyósként viselkedve kritizál bármit, amit nem ő gondolt ki, hanem egészséges kritikával arra ösztönzi a kormányzó pártokat, hogy egyre jobb produkciót mutassanak fel. Ez mindnyájunk közös érdeke. 74 XI. évfolyam 8. szám—2001. augusztus
