Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 8. szám - Fiatal tehetségek bemutatkozása - Nagy Tibor: François Villonhoz
Mintha valami éppen formálódott volna benne valaki által, akit nem ismer senki, és mindenki csak nevet, ha hallja, hogy az Ő keze van a dologban. A buszról leszállt, nem ott, ahol szokott, távolabb, ám közelebb valamihez, amit eddigi, mit sem érő életében hiába várt... Elindult a cél felé, ahhoz a célhoz, amihez mindenki misztikumot kapcsol, mióta világ a világ; ami csodásabb, mint bármilyen áfium vagy akármilyen míves szózat. Ez maga a csoda: szép és széppé tesz. Elindult. A célhoz. Most már halkan, suttogva, talán még egy picit félve kimondta, gyönyörű. De a félelem még széttiporta szívén azt a szivárványködöt, amit annyi időbe telt felépitenie. Már a remegésig, az őrületbe való rohanásig eluralta a szívét a félelem, amit csak Ő űzhet el, de akkor örökre. És Ő meg is jelent. Kicsit késve, igaz, vagy a fiú jött korán... de találkoztak. Eljött a mennyből, és mint aki tudja, hogy mit érez a srác; ugyanazok a félelmek ültek az arcán, mint a fiúén. Ám ez sem torzíthatta azt a csodálatos fényt, meleget, amit árasztott a fiú felé. És ekkor a fiú megértett mindent. Minden kétségre, kérdésre választ kapott. És boldog volt... Talán először. <SNa<jfy O Vers, te mámorunk! Benned lobogunk, És nem tudjuk, hogy kik vagyunk, Kiszáradunk forrásunk vize mellett, Bolyongunk szegényen, számunkra az élet Tiszta szenvedély, de űz minket a balsors, Züllött kisdiákok, miért oly viharos A szívünk? Mondd el! válaszolj! Dühöngő lelkedből igazat, bátran szólj! Ki ért meg minket? Társaink soha, Csak te és én, s akiket a Múzsa Kiválasztott, hogy továbbvigyék A Lantot, a szentet, ó tolle lege! Új Hevesi Napló 53
