Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 8. szám - VERS, PRÓZA - Hubai Gruber Mikós: Határeset
majd őket. Szépek lesznek, meseszépek, okosak és bátrak. Meg erősek is, persze, különösen a kisfiú. Egymást hát ők ezért most már soha, de soha el nem hagyhatják. Átszellemült arccal, tiszta szívből mondta Beke Vica a szerelmes szavak nyomán a fogadalmat. Teljes hatása alatt a pillanat nagyszerűségének, a templom levegőjét kitöltő gyöngyvirágillatnak, meg az ő soha el nem múló szerelmüknek. Előre megtanulta-e Feri, készült-e rá egyáltalán, vagy ő is csak ott helyben rögtönözte, azóta sem tudja az asszony, a fejében mindenesetre maradéktalanul megőrizte a fohász minden egyes szavát, az utolsó betűig. Mint egy imát. A legeslegszebbet, amit életében megtanult... *** Topolyáné Beke Viktória pénzügyőr-százados hármat lépett a kocsi hátuljáig, onnan figyelte az Audi pilótáját. A negyvenes éveit is bőven maga mögött hagyott, imitt- amott már őszülni is kezdett férfi szolgálatkészen pattintotta fel belülről a csomagtartó fedelét, de korát meghazudtoló ruganyossággal szállt is kifelé azonnal - nemcsak hogy maga is jelen legyen az átvizsgálásnál, hanem mert gondolata szerint így kívánta meg tőle a tisztesség. Kék szembogara az asszony tekintetében kutatta az ismeretlent... A Feri szembogara, teljesen a Ferié. Mintha csak ő lépkedne most feléje jó negyven évesen. Vajon mi lett vele, hová vitte őt a sorsa? Eszébe jut-e egyszer is a fohász, ott a szarvasi templom oltára előtt, amit együtt mondtak? Buta véletlenek sorozata volt, ami elsodorta őket egymástól. Egy másik iskolai kirándulás, föl a hegyekbe, ahová a fiú osztálya ment az érettségit követő júliusban. Utána a felvételi vizsgáknak, de előtte a katonáskodásnak, Szilvásváradra, ha jók az emlékei, igen, igen, még képeslapot is kapott tőle a Fátyol-vízesésről. De pár nap múlva, mikor újra találkoztak, elszólta magát a fiúk közül az egyik: Feri összeismerkedett a kempingben egy lánnyal. Ő nem tudja, de csókolózni is látta őket. Feri mindent tagadott, tagadott az utolsó szóig. S hogy a lány nem hitt neki, végül alaposan helybenhagyta az árulkodót. Úgy gyomorszájon ütötte az öklével, hogy a fiú hosszú másodpercekig nem kapott levegőt. Azt hitték, ott fullad meg, mindegyikük szeme láttára. Viktóriát talán épp ez győzte meg, még ha eddig hitt is volna Ferinek. Lám, mégiscsak bűnös. Bosszút forralt, iszonyatos bosszút, s rá egy hétre mással ült be a moziba. A Cartouche-t vetítették, Belmondóval meg Brigitte Bardot-val a főszerepben. Nagyon forró júliusi délután volt, a hétvége is a tetejében, a határátkelő forgalom sokszorosa volt a megszokottnak. Különösen a befelé irányuló. A századosnő nem törődött vele. Legföljebb többet várnak egy kicsivel... *** A fiú mellett fehérbőrű, vékonyka lány kotorászott alig öklömnyi kézitáskájában. Bizonyos, hogy a barátnője, hisz a másik háromnak német, neki viszont svájci útlevele volt. Két szál cigarettát húzott elő. Az egyiket - füstszűrőjével kifelé - a szájába dugta, s hogy életet verjen a kedvesébe, incselkedni kezdett a fiúval. Játékos kis bestia, alig túl, vagy innen is tán a húszon... Milyen sokat játszottak ők is Ferivel! Soha nem felejti: álarcosbált rendezett a két kollégium: kissé ferdén szemben az utca két oldalán. Ezúttal a fiúk jöttek át a lányokéba. Feri kalózok féllábú kapitányának öltözött, úgy kötötték-feszítették hátra a jobb lábát. Mankót vett a hóna alá, s bebicegett a többiekkel a nagy ebédlőbe. Micsoda nagy sikere volt! Félszemét bőrkötés takarta, fölszedte magára a legrongyabb rongyokat, amiket csak föllelhetett a barátainál. A lány szerelmes szíve persze rögtön megsúgta, ki rejtőzik a maskara mögött, s az a csuda gyerek úgy ropta még fél lábával is a táncot, csak úgy Új Hevesi Napló 47
