Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 7. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XXXVII.
S ekkor a szélső bokrok takarásából előbújik egy nagy feketeség. Óvatosan, lassan mozog. Kibújnak a malacok is. Csak most látni, hogy anyjuk mekkora. Mázsa körüli nagy koca, hat malaccal. Jobbról balra haladnak. A távolság negyven-ötven méter lehet. Az agyagos oldaltól még vagy húsz méterre vannak, de megállás nélkül közelednek. A hold egyre jobban világít. A célgömb pici fehér pöttye kíséri a kondát. A koca már ott feketéllik a világos tónusú domboldal előtt. Most odaérnek a malacok is. A harmadik takarás nélküli, tisztán mutatja az oldalát. Blattjára táncol a fehér pont, s a lövés hangja csattanva vág végig az éjszakai tájon. A fegyvercsőből kilobbanó fényesség egy pillanatra elvakítja a fiút, de neki a hangok alapján nem jelent gondot tájékozódni. A konda hangos robajjal pillanatok alatt eltűnik, ám a meglőtt vad vergődve gurul lefelé az oldalban, majd egy fa gyökerein megakad és elcsendesedik. Mire odaér a fiú, a malac már nem él. A fa oldalából kinövő kis ágacskára ráköti a zsebkendőjét, hogy a sötétben könnyedén visszatalálhasson. Gondosan betekergeti a kiürített fegyvert, és visszateszi a helyére. Hátizsákjából előkotorja a kötelet, és a két első lábánál fogva felhúzza a malacot a fa egyik kinyúló vastag ágára. Szinte vakon, de biztos mozdulatokkal kizsigereli, gondosan vigyázva minden belsőségre. Visszamegy oda, ahonnét a lövést leadta, a magával hozott zsákkal betakarózik, s megpróbál szundikálni. Fáradt és álmos, de az izgalmak, a friss élmények, az öröm, hogy tervét sikerült megvalósítani, és végül, de nem utolsósorban az egész vadászat tétje, veszélyessége rendkívüli módon igénybe vette gyermeki lelkét, érzékeny idegrendszerét. El-elszundikál ugyan, de ez csak amolyan felszínes, röpke kis álom, minden neszre felriad, körbefigyel, nézi az ég alját, hogy szürkül-e már, hogy indulhat-e, hiszen messzire kell mennie. Mire a horizont keleten derengeni kezd, már nagyon fáradt, és vacog a foga, úgy fázik. Fölkel, megmozgatja tagjait, és indul, mert még a neheze hátra van. Haza kell jutnia észrevétlenül. A malacot feldarabolja. A fejet, a lábakat és a zsigereket otthagyja, azt majd a rókák, szarkák, hollók egy-két nap alatt eltüntetik. Az éjszaka folyamán a vértől már kicsöpögött húst zsákba rakja, összepakol, majd alaposan körbetekint, hogy nem hagyott-e ott bármi olyan személyes holmit, ami árulója lehetne. A belsőség és az eszközök a hátizsákban, a többi a vállán. Indulhat. Már napsütéses reggel van, mire a falu fölé ér. Óvatosan ereszkedik be a bokrok között a temető szélén. Meg-megáll és figyeli a házukat. A szokásos és bevált jelzést keresi. Ha semmi rendkívüli nem történt az éjszaka, ha senki nem jár itt a falu szélén, ha nincs náluk senki, akkor az udvari szárítókötélen - ami a hegyről jól látható - három darab ingnek kell lógnia. Édesapja három flanellinge az, ami jelzi, hogy nincs veszély, jöhet, hozhatja a zsákmányt. Igen. Ott lengedeznek az ingek. Szabad az út. Hazaérkezett. A gimnáziumi négy esztendő gyorsan elszaladt. Havonta utazott haza. Kerítést javított, tetőt igazított, kertet ásott. És vadászott. Új Hevesi Napló 15
