Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 7. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Losonci Miklós: Mattis-Teutsch János művészete, Komjátiné Joszkin Erzsébet képei, Biblia Múzeum a Rádai Gyűjteményben, Bertha Zoltán festői világa
Losonci Miklós &eafácA wuoijéAxete Megdöbbentő! Régen birtokba kellett volna vennünk kincseit, de a nemzeti fölismerés évtizedekig elnapolódott, így életműve: Fölfedezés. Jobb azonban későn, mint soha. A Magyar Nemzeti Galériában júliusig megtekinthető tárlat így igazságtevés is az általános gyönyörködésben. Sok minden tisztázódik. Adódik egy különbség. Nemes Lampérth József négy-öt képe, mely mindig szemünk előtt lehetett, perdöntőén igazolta zsenialitását. Ennyit Mattis-Teutsch János életművéből is láthattunk mindig, de ez nem világított be hiánytalanul művészete teljes rendszerébe és jelentőségébe. O jelentősebb valóban annál a szintnél, ahogy eddig tudtunk róla, ahogy eddig értékeltük, értékelhettük. Mi az, ami a megrendülést okozta vele kapcsolatban, a meglepetés fölsőfokát? A hajlított vonal főszereplése? Az is. Ahogy Homérosznak ismerjük állandó jelzőit, az Mattis- Teutschnál a hajlított vonal. Szinte összes művének meghatározója, mindez azonban nem jelent monotóniát, hanem karaktert. A hajlított vonal egyetemességének Kolombusza ő, ebben igazodik Henry Matisse „Tánc” c., Szentpétervárott őrzött kompozíciójához. Az egy másik izgalmas tény, hogy Mattis-Teutsch János két nagy európai forráspontot használt - a Vadak, a Fauves-ok és a Blaue Reiter csoport indítékait - a francia koloristák és a német expresszionizmus értékeit. Ami azonban lényeges, nem a fölzárkózás szintjén, hanem alkotótársként úgy, hogy Mattis-Teutsch János főművei mindenben egyenrangúak Franz Marc és Javlinszkij festményeivel, melyek a Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású gondoskodása révén szintén a tárlat anyagának oszlopai, mert méltón csatlakoznak Mattis- Teutsch János egyetemes törekvéseihez. Ez a kiállítás komparatisztikus jellegű - festészetünk eredményeit a világ piktúrájának értékeivel hasonlítja össze. Kiderül egy általunk se eléggé fölismert alaptény, hogy a XX. századi magyar képzőművészet: Világmérték. Az első, a legmagasabb színvonalat képviseli, hiszen az itt látható képek alapján Kandinszkij mérsékeltebb, mint valójában: Főmüvei Münchenben. Amsterdamban láthatók. Franz Marc azonban a „Vörös őz” látomásával zseniális. Az meg külön figyelmet érdemel, hogy harctéri rajzai, közvetlenül 1916-os verduni halála előtt rendkívüliek - őzeket fest, nem haldoklókat, nem harcot, hanem békét és életet. Az új érték, ritkán - Leonardo és Michelangelo esetében - azonnal közkinccsé válik. Cézanne minősége csak várakozás után lett megfellebbezhetetlen rajtja a XX. század európai festészetnek. Nálunk a közvélemény több évtizedes késéssel vette birtokba Szinyei Merse Pál, Ady, Bartók üzenetét. Picasso, hiába klasszikus eredmény, máig vitatott jelentősége. Piero della Francesca és Uccello távlatait még Vasari is csak részben ismerte föl, századok múltán azonban kiderült: Ők is óriások. Mattis-Teutsch Jánosról eddig annyit számba vettünk, hogy a XX. század megbecsült avantgárd festője, de az számon kívül maradt, hogy képei egyenrangúak nemcsak a Fauves-ek és a Blaue Reiter, hanem a Sturm mozgalom képzőművészeivel. Ő is birtokolta a képzőművészet grafikai, festői és szobrászi tartományát - azonos lelkülettel, azonos szemlélettel és fogalmazással, a vonal hullámzó hajlításaival. Színetüdjei finomak, érzékenyek, meggyőzőek, maradandóak. Egyéniség. Budapestről, Nagyszebenből, Brassóból, Bukarestből, New Yorkból, Hamburgból, Münchenből e kiállításra gyűjtött művek, köz- és magángyűjteményekből ezt az értékrendet igazolják. Kétségtelen, egy árnyalattal több a valóság -s látványelem Mattis-Teutsch Új Hevesi Napló 101
