Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 2. szám - VERS, PRÓZA - Fecske Csaba: Apám, Árnyék a falon
'Tecske Csaba Qy4)/uíni mikor az este már csillagokat ver az égbe s mint fából a lé csordul harmat a fűre térdig érő forgácsból kilépett apám aludni tett gyalut meg fűrészt tekintetével megsimogatta a fehér deszkákat a grimaszkodó görcsöket a konyhában a kopott hokedlire ült szinte istennek láttam őt ősz haja mint havasok csúcsa vakított kérges tenyerében borospohár verítékezett szólni szerettem volna hozzá mondani valami kedveset de nem jutott eszembe semmi amit mondhattam volna s akkor megláttam hirtelen arca borókás tüskéjű sovány arca beesteledik a pohár fölött olyan esendő volt így mint a megbántott öreg Lear király s a szemei megindultak lassan kifolytak alvó kezére már / Q.C(yy.n/ijé/c a ßz/on juharfák alvó levelén szárítkozik az esti fény a szél most máshol tekereg alig rejt el már homlokom a résnyire nyílt lombokon át nézem a zajló eget mint sötét árnyék a falon suhan tova a fájdalom elhangolt idegeimen feledhetetlen üzenet csak azt nem tudom mit jelent titkát hát magammal viszem Új Hevesi Napló 11
