Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)

2001 / 6. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Losonci Miklós: Magyar szobrászat az ezredfordulón, Feketén-fehéren

Losonci Miklós MzcdwáMiat cvt exwedfíywlu/án A Műcsarnokban márciusban láthattuk a magyar szobrászat vonzó fölvonulását, mely sok tekintetben túlszárnyalta a festészet és grafika seregszemléjét, mely az év elejének országos eseményeként zárult. Túlszárnyalta először is türelemben, a meghívás tapintatának demokratizmusában. Elvetve minden türelmetlenséget, teret adott a hagyományoknak és az újdonságoknak egyaránt, ezért közelítette törekvéseinknek hiánytalan egyetemességét. Másrészt minden irányzat jó müvekkel jelentkezett, ez biztosította az értékrendet, azt, hogy magasnak igazolhatjuk az átlagot. Az a bemutató külön érdeme, hogy a szobrászat határait is tágította, ahogy a tárlat címe is jelzi - „innen és túl”. Jó hatással van az összképre, hogy sok festőnk szerkesztett szobrot, sokan a zene és plasztika kapcsolatát keresték — hangzott is a tárlat, nemcsak látszott -, zenés szobrok biztosították ezt a szövetséget. Pauer Gyula „Hangszobrai’’ márványlapokra rótt kottajegyekkel kellemes látványt nyújtottak, miközben dallammal árasztották el a termeket. E megoldás jó és nem felületes ötlet, a műfaj bővítése ugyanúgy, mint a folkiáltójeles fémjelek, a mozgásélményt nyújtó mobilok, az organikus faszerkeszetek. Budahelyi Tibor, Bohus Zoltán, Haraszty Sándor, Lugossy Márta teljesítménye abban összegezhető, hogy újdonságot valósítottak meg nem a happening, hanem a mü végérvényes színvonalán. Dohnál Tibor Egerben élő festőművész joggal szerepel a kiállítás egyik nyitányaként az első teremben csillogó fém „Kapszulakereszt'’- jével, és Dohnál Áron lándzsaalakzatával is hatásos „Ősök üzenetét” közvetíti. Izgalmasak Drozjsnyik István szék-variációi - megindító az ősi kultúrák nyomába eredő Kiing József változatok - szinte Peruban érezzük magunkat, valahol a Machu Picchu labirintusában. Mat a Attila Egerben született, híre ma már a határon túl is szárnyal. Most újra lendített távlatain, kozmikus mélységeket sűrítve az emberi alakzatban. Remek Nagy Sándor több mint húsz egységből összegeződő szobrászi oltára, pompás az angol származék, Colin Fostre fekvő „Angyal” tömbje. Különböző szellemi irányokba terjeszkednek a megálmodott szobrászi alakzatok, ezúttal is találékony Pusztai Ágoston plasztikai álma, Kő Pál a tudomány kimeríthetetlen távlatait sűrítő tömbje, ő, aki Hevesen született, a mai szobrászat egyik új mértéke. Joggal kapott 2001-ben Kossuth-díjat. Új érték Párkányi Raab Péter művészete, ő igazolja azt a Új Hevesi Napló 75 Párkányi Raab Péter: Vágó Pál, emlékportré

Next

/
Oldalképek
Tartalom