Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 1. szám - VERS, PRÓZA - Murawski Magdolna: A boríték, amit már nem lehet eldobni
i/o. amUt nuto n&m /eAet e/d&km A szerkesztői munkával járó hétköznapi dolgok közé tartozik, hogy a felgyülemlett kéziratokon túl kell adni valahogyan. Egy ideig gyűlik, gyűlik a sok írás, halmokban áll, míg teljes zűrzavart okoz, semmit nem talál az ember, s végül rászánja magát, hogy túlessen a tovább már halogathatatlan dolgon: selejtez. Néhány héttel ezelőtt, mikor a decemberi szám szerkesztésére készülődtem, kezembe akadt egy régi boríték, melyen Löffler András neve állt feladóként. Ekkor tűnt fel, hogy az egyébként rendszeresen jelentkező András nem küldött kéziratot. Telefonhívásomra egy legyengült, szenvedő ember hangja válaszolt, mintha a túlvilágról érkezne mindaz, amit mond. Beteg, nem tud most a Napló dolgaival foglalkozni, egyelőre nem ír. így is lett: nem írt, és többé már nem ír nekünk egyetlen cikket sem, legfeljebb a sugallataira várhatunk - odaátról. A halál az itt maradottaknak mindig lesújtó, felfoghatatlan élmény. Ha egy élete virágjában levő ember távozik közülünk, az még szörnyűbb. Igaz, a hívő ember, amilyen ő is volt, hisz abban, hogy a lélek túléli a múlandó testet, s hogy aki innen távozik, az jobblétre szenderül, megboldogul. Isten közelébe kerül ismét, és ennél szebb, felemelőbb dologban nem lehetne része. A túlélőknek azonban marad a gyász, a hiányérzet, és mi, akik munkatársai voltunk, úgy érezzük, hogy sok szép lehetőséget is vitt magával a sírba. Értelmes, összefogott, jó stílusban megfogalmazott írásokat, melyekkel lapunk különös karakterei közé emelte magát. Bármennyire kellemetlen volt is azoknak, akiket bírált, nem riadt vissza attól, hogy az Egerben tapasztalható visszaélésekről, negatív jelenségekről írjon. Nem a hétköznapi, kicsinyes érdekek voltak a szempontjai, hanem az igazság, mely valahol lényegileg azonos Istennel. Mint ahogy minden hazugság, megjátszás, szépítés, hárítás sértés a Mindenség Ura ellen, aki nem ezt várja tőlünk. Löffler Andrást energikus, erőteljes egyéniségnek ismertük. Családszeretete úgy élt benne és körülötte, hogy a nagyközösséget mindig azonos szintre emelte a szűkebb körrel, vagyis az egyéni érdek nem szorította háttérbe a közösségi érdeket sem. Lelkes aktivistája volt annak a modem értelemben vett keresztény mozgalomnak, mely városunkat - a fölöttünk ateisták által gyakorolt uralom ellenére is - jellemzi, és amely az 1848-as forradalom és szabadságharc óta vallási türelmet parancsol minden néprétegnek Egerben. Úgy szerette a családját - a születés szerintit és a nagyközösséget egyaránt -, hogy közben soha nem beszélt róla. Tetteiből mégis tudni lehetett, hogy ez így van. És mint tudjuk, a mai világban ez ritkaság. Az Új Hevesi Napló megrendültén búcsúzik szerzőjétől, tudva, hogy akik vágynak a túlvilági találkozásra, és azok is, akik nem, mindenképpen viszontlátják őt, mikor itt lesz az ideje. Addig is megőrizzük azt a borítékot, és várjuk az üzeneteidet, Andris! M.M. 4 XI. évfolyam 1. szám—2001. január
