Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 6. szám - VERS, PRÓZA - Simek Valéria: Forgószél
Őímek ctValéria CS&cmjfÓ4fré/ Melegszik a föld, árad barázdás lelkem, elleng a szél veteménye. Rám tekint, visszazuhan mellém, s mint valami álomból jövet borzong mellettem. Csendes megelégedést vált ki, míg kapkod, rohan a koncraleső, s felhúzott szemöldöke alól ellopják összegyűjtött titkait. Távolról zeng az egy örömben vigadók, s az egy bánatban sírók hangja. Fölkavarta őket valami bolond, ezredvégi forgószél. Emberek állnak ott a semmiben, talajtalanul és gyökértelenül, megtréfált, szomorú bohócai a sorsnak. Marokra szedhető búzakévehaj a nyár, homloka emelt, és munkának gondjai haboznak felette. Porfelhő leng a távoli kanyarnál. Fejét kendőbe kötve lépeget egy asszony, batyujában frissen mosott reményt cipel. Szavai alján nagy mondatok küzdenek, érzései viaskodnak. Mint a lánccal kötött kerék, haladnak napjai, de lendületét tudatosan visszafogják. A boldogságot mélyre süllyesztették... Az úton fák mosdanak az esőben, koppan a csend zöld levelükön. Új Hevesi Napló 33
