Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 6. szám - VERS, PRÓZA - Hubai Gruber Miklós: Kisgazdinka
érezte a férfi hangját. Meg aztán mintha poharak csengőjét és női kacarászást is hallott volna Pergő Tímea a háttérből. Soha többé nem találkozik a főorvossal. Most már teljesen biztos volt benne. Nagyon szomorúnak, nagyon kétségbeesettnek érezte magát egyszeriben. És kiszolgáltatottnak. El is sírta magát. Igaza volt hát az apjának: a főorvos csak kihasználta. Amíg kedve volt hozzá... Tiszakutya továbbra is nagy szeretettel fuvarozta kisgazdinkáját. Reggel oda, délután meg vissza. így volt ez akkor is, ha Pergő István szolgálatban volt, s csak felesége ment óvodába a kisunokáért. Kisverácska hol barátja mellett szaladva, hol pedig szánkón ülve biztatta a kutyát, az meg húzta neki a szánkót könnyűszerrel: akár rajta ült a kis hercegnő, akár nem. Be-betértek majd’ mindennap Szikszai mamáékhoz is: rendszeres programjukká lett meglátogatni Édesapával Hókát; megfigyelni, miként bújik anyjához egy-egy nyeletnyi finom tejecskéért. Megsimogatni őt is, Csinost is, megveregetni kis kezével a lovak nyakát, s kockacukrot kínálni nekik. Édesapa, de különösen Szikszai papa mesélni is szokott ilyenkor. Hollóról, a Hóka nagymamájáról szólt legtöbbször a történet, aki már ugyan nem él, mert nagyon öreg volt már akkor is, amikor Szikszai papánál szolgált, de aki fiatal korában a jótündérek hintáját húzta. Fekete volt, s fényes szőrű, mint a villám, még a Csinosnál is fényesebb, és büszke is a tetejében, mint a parancsolat. Hét határban nem volt párja, ha felszerszámozták a kocsi elé. Kisverácskát elnyomta nagyapjának ölében a könnyű álom. Tiszakutya, Hóka, Csinos meg persze a fényes szőrű Holló tartottak vele, s röpitették őt együttes erővel mesebirodalmába a tündéreknek. Húzták az ő hintáját könnyűszerrel, benne az ő édesapjával, Szikszai papával meg Szikszai mamával. Ott voltak aztán Pergő mamáék, és ott, persze, az ő édesanyja is. Édesapával. Mert nagy, nagyon nagy az a mesehintó: százan, de még tán ezren is elférnek benne. Olyasféle, mint az ő kicsi szíve, amiben - gondolkodjanak akárhogy is a felnőttek - szépen elfér a nagyiék meg anyuci mellett az ő drága aranyos apukája is... Új Hevesi Napló 27
