Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 6. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken
- Hát, ha van engedélyük a vágásra, akkor semmi gond — mondta a vadőr, miközben arra gondolt, hogy itt bizony valami nem stimmel, mert ez az ember olyan kimért módon nyugodt, olyan megfontolt, hogy ettől akármi is kitelik. Ösztönösen nyúlt a jobb vállán lógó sörétes fegyvere markolatához.- Itt van az írásos engedélyünk pecséttel ellátva - hangzik a válasz, s a kabát alól hirtelen rántja elő a fűrészelt csövű, megkurtított agyazású golyós fegyvert. A hivatásos vadászt bal vállán érte a lövés, a hatalmas erejű ütés. Megpördült, de nem zuhant el. A sörétese egyik csövét még rá tudta sütni az eközben fegyverét újratöltő vadorzóra. Földre esett a rabsic puska, de ekkor elesett már a vadőr is. Forgott vele a világ, zúgott a füle, majd minden elsötétedett előtte. Elvesztette az eszméletét. Amikor kinyitotta a szemét, éles fény vágott belé. Fájdalmat nem érzett, csak mérhetetlen, eddig soha nem tapasztalt fáradtságot. Szaporán pislogott, majd lassan hozzászokott a nagy fényességhez. Megpróbált körbetekinteni. Hanyatt feküdt, s ahogy félrebillentette a fejét, fehér színű ágyat látott, de az üres volt. A másik irányba tekintett, s a szeme megakadt egy folton. A sok fehér szín között a nagy üveg vér piros pipacsként virított. Vasállványon lógott a palack, s a vékony műanyag cső az ő karjába vezette a vért. Több mint egy napot volt eszméletlen. Rengeteg vért vesztett, s hajszálon múlt csak az élete. No meg azon, hogy a közeli kőbányából hazafelé tartó lovas kocsi gazdája rátalált és bevitte a faluba. Onnét került kórházba az utolsó percekben. Kulcscsontja eltörött, de a tüdejét nem sértette meg a lövedék. Harmadnap kihallgatták a nyomozók.- Örülök, hogy jobban van - kezdte a rendőrtiszt. Megértem, hogy a fegyverét Ön ellen fordító orvvadászra rálőtt és megsebesítette. Ez eddig világos, ez jogos önvédelemnek minősül. A kérdés az - s ez már nemigen érthető -, hogy a már földön fekvő súlyosan sérült embert miért lőtte még fejbe?- Miért kellett agyonlőni?- Nem emlékszem én ilyesmire, nem tettem én ilyet - suttogta halkan a hófehérre sápadt nagybeteg vadőr. — Nem is értem, hogy mit tetszik kérdezni - s arca őszintén tükrözte értetlenségét.- Elmondom hát, figyeljen! A maga szolgálati sörétes fegyverét ott találtuk meg az áldozat mellett. Ahol maga is feküdt. A maga keze ügyében. Mindkét csöve kilőve, az üres patronok a töltényűrben. A boncolás megállapította, hogy az egyik lövés 3-5 méterről érte a testet, s nyolc darab durva sörét fúródott a mellkasi részbe. Ha időben megoperálják az illetőt, minden bizonnyal túléli, hiszen a szívet, s vastag ereket nem tett tönkre a sörétraj. Aztán az így földre került embert még közvetlen közelről is fejbelőtték. Ugyanazzal a sörétes puskával. A kimeneti oldalon egy tenyérnyi nagyságú koponyacsont szakadt ki, gyakorlatilag szétlőtték a fejét.- A kérdés tehát az, hogy a magatehetetlen sebesült, több sebből vérző embert miért lőtte még agyon. Valami elfogadható magyarázat, indok kellene, mert ez így bizony nagyon gyilkosság gyanús - zárja mondókáját a nyomozó, s türelmesen figyeli a beteg ember ábrázatát, akit a hallottak igencsak elcsodálkozásra késztettek. A borostás, sápadt, beesett arcból a két fürge tekintetű, de fáradt szem most komoly kétségbeesést tükrözött. A tekintete tétován röpdösött ide-oda, de nem született értelmes gondolat, nem volt logikus magyarázat, sőt a detektív által világosan előadott történet ismertetése után sem értette tisztán a dolgot. 14 XI. évfolyam 6. szám — 2001. június
