Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 6. szám - VERS, PRÓZA - Farka András: A költő, Imádság
^nrUn* Siitöráé Os4> /cö/ta Ahogyan az életét leélte, Senkitől semmit sose kérdezett. Egyedül járt, hol bátran, hol félve, S mindig fogott egy asszonyi kezet. Most, hogy nincsen hátra sok ideje És nincs a halálnál egyéb titka, Csendben, őszintén beszélek vele, Egy szót se hallat, de szíve nyitva, Mintha újból mesélni akarna Arról, ahova ő most kirándul. Vándorbotot fog két ernyedt karja, Mintha közeli hegyekbe menne, De visszafénylik, hogy mosolyán túl Átvágyik a történelembe. Én Istenem, halott Apámat Öleld kebledre forrón, melegen - Ha néha gyötri odafenn a bánat, Csitítsd azzal, hogy nagyon szeretem. Mondd meg neki, hogy komoly napokban Az ő szava és tette jár velem. Vérem az ő ütemére dobban, Ha rámszakad a küzdelem. Én Istenem, úgy meséld el néki, Ahogy elgondoltam: szerelmesen. Szavam gyermeki, őszinte, régi. Bizony iránytű nélkül maradtam, S míg szeme villanását keresem, Minden mozog és reszket alattam. Új Hevesi Napló 5
