Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 5. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Csíky Gábor: A nagy francia forradalom Chateaubriand emlékirataiban
A káosz középpontjában csak a jelen pillanatnak lehet értelme, a homályos és bizonytalan jövő nem hordoz többé igazi jelentéstartalmakat. Az aktuális dolgok mérhetetlen felértékelődését általános bizonytalanságérzés követi: « A zűrzavar tovább nőtt, már elegendő volt egy arisztokrata nevet viselni, hogy üldözzék az embert; mennél meggondoltabb és visszafogottabb volt valaki véleménynyilvánítása, annál gyanúsabb lett, figyelni kezdték12.» A forradalom elején látott Párizs arca alapvetően átformálódik az elkövetkező évek során, és a terror borzalmai két metaforán keresztül jelennek meg: az egyik a halál gépies ismétlődése (szimbóluma a guillotine), a másik pedig a forradalom vezetőinek bestializálódása (mint például Danton, Marat, stb.) A vámpírokra emlékeztető gyilkosok kegyetlen valósága lehangoló képet fest a forradalomról. A jövő felépítése szembekerül az Ancien Régime aggkori leépülésével, és ez a feszültség az emberiség történetének talán az egyik legnagyszerűbb, de legalábbis egyik legkülönösebb korszakának beköszöntését hozta el. Társadalmi méretű töréssel állunk szemben, amelyben a káosz mindenkit magával ragad. Az emberek hétköznapjaiban megszokott békés rend felborul, és az események forgatagát Chateaubriand a vulkánkitöréshez és a Niagara félelmetes zuhatagához hasonlíthatja. A gyilkos őrület halotti táncai egymást követik az Ancien Régime holttestén, az elmúlás közeledtével a frenetikus láz öngyilkosságba torkollik. A monarchia már a forradalom előtt halott volt, és ezt kell az egész társadalomnak tudomásul vennie. A szertefoszlott történelmi valóság erőszakos eseményekhez vezet, de a semmiből feltörő vérengzés hamarosan visszatér a semmibe. Franciaország újjászületése nem várható sem Marat-ról, sem Robespierre-től, akik képtelenek kihasználni ezt a soha vissza nem térő történelmi pillanatot13. A forradalmat előkészítő társadalmi válság orvosi diagnózisán keresztül Chateaubriand leleplezi a beteg társadalom gyógyítására szánt módszerek tökéletlen és veszélyes voltát. Az orvosi metafora felel meg a legjobban a felbomló monarchia és a véres anarchia közötti átmeneti korszakának. Az uralkodó osztály soraiban tapasztalható zűrzavar, egy bomlásban lévő társadalom élén, ugyanezt a beteg valóságot szemlélteti. Az író a forradalmi energiák iránt nagyfokú érzékenységet mutat, és először a forradalmi láz tüneteire összpontosít. A patakokban folyó vér igazi értelmét a jövő születésében találhatná meg. A végzetes események egymásutánja azonban csak egy halvaszületett rendet tud létrehozni, és a terror saját pusztulását építi14. A kezdeti illúziók csalódásokhoz vezetnek, és a szép reményeket a halál szomorú valósága váltja fel. Chateaubriand gyermekkori betegsége is szimbolikus jelentést hordoz, hiszen az őt kezelő sarlatán jóvoltából az enyhe rosszullét életveszélyes állapottá alakul. A sarlatán alakja előrevetíti a forradalom sarlatánjait, akik veszedelmes gyógymódjaikkal támadnak rá a francia társadalomra. Az érvágás, melyet a hozzá nem értő orvosok rendelnek el, átmenetileg valóban visszaadja a beteg életkedvét, de ezután a már amúgy is legyengült szervezet halálához vezet. Doktor Guillotin félelmetes találmánya a régi társadalmi rend megdöntéséért folytatott véres küzdelem szimbólumává vált. Az Ancien Régime Chateaubriand emlékirataiban egy archaikus és elöregedett struktúraként jelenik meg, amely pusztulásra ítéltetett, folyamatos leépülése egyfajta aggkori betegséghez hasonlít. Franciaország elaggott társadalmi rendje felett eljárt az idő. Ez az öregség a vég kezdetét jelzi, erre a szomorú állapotra már csak a halál hozhat feloldozást. Sőt, Chateaubriand valóságos hullaként ábrázolja a feudális világ romjait, amely dermedt mozdulatlanságban várja a társadalom megújulását. A vérszomjas és tömeggyilkos szörnyetegként megjelenő forradalmi alakok rátámadnak a védtelen öreg II. Nagy Francia forradalom és orvosi diagnózis11 Új Hevesi Napló 47
