Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 5. szám - VERS, PRÓZA - Murawski Magdolna: Az intrika művészete, Tétova temetőlátogató
C4x ínfotÁa m/ivávtefe- Ha nincs tehetséged, hát tanulj meg intrikálni! Az intrika a politika művészetének egyik legfontosabb eleme, a történelem mindenkori mozgatója, az élet sava és borsa. Nélküle az élet oly unalmas lenne! - sóhajtott fel az elaggott uralkodó, miközben csúzos lábát a számára melegített téglákon nyugtatta. - Mire is mennénk e nélkül a tudomány nélkül, ha csak az eszünkre vagy a szerencsénkre lennénk utalva? Vagy úgy véled, hogy Isten törődik ezzel az ostoba színjátékkal itt lent, és strapálja magát, hogy megbüntessen érte bárkit? Ugyan már! Elege van neki régen ebből! Csak lenéz közénk és ásít. Elfordítja az arcát, ha a földre tekint, és azt gondolja magában, hogy nincs fantáziánk. Folyton öljük egymást, hadseregeket toborzunk, hogy egymás javait elvegyük, felhergeljük a népet, hogy azt higgye, neki van igaza, s hogy az ő érdekében folyik az öldöklés, a harácsolás. Elhitetjük vele, hogy ő a történelem igazi főszereplője, holott ő nem más, mint egy buta kis balek, akit bármikor elő lehet rángatni rozzant odújából és hadba lehet parancsolni. Még lelkesedik is ezért. Dühödten ordítja: vesszen ez, vesszen az, vesszen amaz! De mire vége a háborúnak, már arra se emlékszik, kiért, miért indult oda. Alig várja, hogy hazamehessen és ismét együtt lehessen a családjával, s hogy elfelejthesse ezt az egész komédiát. Közben mi, ha jól számítunk, mindig nyerünk a dolgon. Szerzünk egy újabb országot, pár új bányát, különféle lelőhelyeket, és ami a legfőbb: pihent rabszolgákat és egzotikus szépségeket. Ugyan mi érdekes maradt már itthon?! Itt úgyis minden a miénk, nem kell érte fáradni, csak intesz a szolgáknak, és azt hozzák eléd, akit, amit akarsz. Mi izgalmas van ebben? Semmi. De haditerveket készíteni, titokban rátámadni egy másik országra, mely erre nem is számít, figyelni, hogy félnek, bujkálnak előled, és előhozni őket a rejtekükből, majd mindenféle mókákat művelni velük, az már pikáns. Nem gondolod? A fejedelemfi úgy tett, mintha figyelne, de gondolatai egyre csak azon jártak, hogyan úszhatná meg ezt a hegyibeszédet. Apja rendszeresen hívatta, hogy hadi tudományra oktassa, s hogy a családi titkokat szép rendben rábízza. Elmondott már mindent a családfáról, a dicső és nemes ősök történetéről, eredetéről, a hajdani nagy háborúkról, fineszes haditervekről, de a fiatal trónörököst ez egyáltalán nem érdekelte.- Milyen ostobák voltak ezek a nagyhírű ősapák! — gondolta ilyenkor magában. - Külföldre mászkálni háborúzni azért, hogy új nőket hajtsanak fel?! Minek? Hiszen annyi van itthon is, hogy az ember úgyse győzi sorra venni mindet! És különben is, ha valaki egzotikus tájakra és szépségekre vágyik, hát elmegy egy világkörüli útra, és mindent megvesz magának, amit csak akar. Minek ahhoz megszúratni, meglövetni magát, tűrni a hullabűzt, a pestist, a döghalált, a különféle járványokat? No meg a nép sirámait. A kérelmezők hadát, az özvegyek és árvák sírását. Én bizony másképp fogom csinálni, ha majd a jó öreg királyapám visszavonul. Legelőször is feleségül veszem a szép Franciskát, meg lakosztályt rendeztetek be a vörös Rosalie-nak. Aztán nem fogok megfeledkezni Bernadette-ről sem...- Fiam, már megint nem figyelsz! - rivallt rá az elkalandozó királyfira az ősz király. Tisztára olyan vagy, mint anyád. Őt se érdekelte soha a politika tudománya. Ezért nem vált belőle igazi nagy királyné. Bezzeg nagyanyád, az én drága emlékű édesanyám! Ő tudta, hogyan kell bánni egy királyi ágyból származó nagysággal! Apám soha nem tett rá egyetlen megjegyzést sem. A megboldogult anyakirályné igazi uralkodófeleség volt. 28 XI. évfolyam 5. szám — 2001. május
