Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 5. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Gazdagné lánya
megtanítani a Bunkócska helyett. A gyülekezetnek is jól jött az a kis adomány, így aztán nem csináltak belőle botrányt. Különben életrevaló lány ez a Szerénke. Az egyetemre a vadonatúj Mercedesével ment be vizsgázni. A katedra előtt megállt és átnyújtotta az indexét a professzornak mondván, hogy az anyu majd rendezi a számlát. Okos lány ez, jelest kért az indexbe. Nem mintha bármiféle jelentősége lenne a jegynek... Hát aztán ebből lett Az egyetemért nevű alapítvány. No de az még mulatságosabb volt, amikor ezek a huncut lányok fényes nappal anyaszült meztelenül sétáltak végig a körúton. Pontosabban papucsban, mert nyomta a talpukat az út pora vagy köve... Szóval valami. A férfiaknak csak úgy dülledt a szemük. Aztán a gyalogosok az oszlopnak mentek, az autósok meg egymásnak. Persze, hogy megjelentek a rendőrök is. Végtére azok is férfiak... Még fel is akarták öltöztetni őket, mondván, hogy hűvös a fogda. Gazdagné fél órán belül kihozta őket. Másnap a rendőrkapitány a rádióban nyilvánosan bocsánatot kért a zaklatásért és a rendőri szervek túlkapásáért. Azóta is várja újabb támogatóit a Rendőrökért, valamint a Rokkantakért alapítvány. Szóval van gondja bőven. De hát Szerénkének mégis férjet kell venni. Méghozzá tekintélyeset. Próbálkozott már külföldiekkel is, de a német jelölt szeplős volt, az amerikai pedig dollárban, külön számlára kérte a pénzt. Ja, és előre. Frászt neki! Előre, dollárban, aztán meg ha meglátja a lányt, majd elutazik, hogyne... Hát olyan üzletasszony ő? Midőn eddig jutott mélyen bölcs elmélkedésében, Gazdagné íróasztalán megcsörrent — pardon, fűvolázni kezdett — a telefon. A legújabb titkárnője szólt bele kétrét görnyedt hangon:- Ezerszer kérem szíves bocsánatát, nagyságos manager asszony, de a kedves, aranyos, drága kislánya óhajt kegyeddel szót váltani. Kapcsolhatom?- Kapcsolja, maga repedtsarkú!- Igenis, kezét csókolom, máris adom az aranyos kis Szerénkét...- Halló, anyus! Hogy megy a kaszálás? Hehe... - búgta a kedves kis Szerénke. - Hány balfácánt kopasztottál meg ma?- Ejnye, édes kislányom, a cseléd is hallhatja...- Nyugi, mutter, nem csinálok balhét, csak a leendő élettársamnak akarlak bemutatni.- Igen? És... és ki az illető? Ismerem?- Remélem, nem. A Józsi.- Á, igen, emlékszem. Az a diplomata. Gyertek ide!- Nem, nem a diplomata, azt dobtam. Ez diplomás munkanélküli. Hosszú csend következett, majd a titkárnő búgott bele édesbús kárörvendő hangon a készülékbe:- Sajnálom, kisasszony, de a kedves mamáját, az én örök emlékű munkaadómat megütötte a guta.- Ne vicceljen már - zsörtölődött Szerénke. - Pont most, amikor fel akartam vele emeltetni az apanázsomat? Hát ez az én formám, most mehetek a faterhoz... 12 XI. évfolyam 5. szám — 2001. május
