Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)

2001 / 5. szám - VERS, PRÓZA - Fecske Csaba műfordításai

Kopogtatok az ajtón: Mama, ó mama hol vagy? - Válasz nincsen. Dolgos, öreg kezének nyoma szendereg a kopott kilincsen

Azok a mindentudó kezek! Szerszámok énekeltek benne - Ujjai közt fíckándott a tű,

Madarat varázsolt ingemre.

S nem akar eltűnni az emlék... Szólok hozzá, üzenek neki, pedig már rég nem az ingemet, foszló éveim öltögeti.

Holdas út ível át a tengeren, alatta lenn a mélyben halrajok. Hullám hullámot követ csendesen a partra vetve hínárt és habot.

Mintha vizek szépséges leánya oldaná ki a haját hirtelen, a rezzenő hold halvány világa terül széjjel a sötétlő vizen.

Tudom, a messzi láthatár mögött, hol csókot vált a tenger és az ég, egykor pára lesz minden, méla köd, és hallom a szirének énekét.

Adassék meg nekem látni mindig, nem a reszkető, holdfényes utat, de a mélységet, mely ott morajlik hullámok roppant gerince alatt.

Fecske Csaba fordításai)

Új Hevesi Napló

9