Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 4. szám - KÖZÉLET - Krupa Sándor: Legyőzve győz
Minden másnap-harmadnap gömbsúlyokkal terhelt láncot vertek csuklójára. Ezzel sétáltatták olykor. Egyik visszatérésnél a lelógó láncában megbotlott, s elvágódva csuklóját felhasította a bilincse. Bőségesen csörgött vére, mintha minden cseppje szabadulni szeretne nemkívánatos börtönéből. Pár pillanatig nézte e kis piros csermelykét. Örült neki. Enélkül börtön a börtön? Bilincs a bilincs vér nélkül?... Belemártotta csont-bőr ujját, s tizennégy keresztet rajzolt vele a falra. Lehetne ennél alkalmasabb festék a stációk ábrázolására? Az élet még senkinek sem burkolt keresztutat másból, csak vérrögökből. Ezért nem is lenne szabad másként járni, mint kereszttel vállunkon, vagy legalább szenvedésünk mankójával a kezünkben. Ő ezután, ha tehette, mindig bilincseivel járta zárkájának keresztútját. Ha cellájában a rab járkál, mint a ketrecbe fogott állat - s ez egyébként nincs neki megtiltva -, olyan természetes, mintha kint sétálna. De ha a rab, mint Baranyay is, fal felé fordulva járkál, s ezt is csak ritka lépésenként, sőt: közben térdet hajtva, ez az őrnek már gyanús. Sőt: bizonyos, hogy valami tilosat cselekszik, ha ugyan nem az elméje borult el, ami itt eléggé gyakori. Nem meglepő tehát, hogy az ügyeletes főhadnagy rajtaütéssel beugrott a zárkájába. Ez a tiszt nem a legrosszabb hírnek örvendett. Arca intelligens. Mozdulatai fegyelmezettek. Sohasem adta jelét, hogy a papok nyomorgatására különösebben vadászott volna. Talán ezért is nevezték a rabok „Jámbor” főhadnagynak. Kérdése most is nyugodtan hangzott:- Mi csinál, Baranyay?- Elmélkedem - hangzott az éppen olyan nyugodt felelet.- Miért kell ahhoz a fal felé fordulni? A cellát így körbejárni? Olykor térdet hajtani? S melléje bilincseivel!- A keresztutat végzem.- Ó, a keresztutat? így már érthető. Mondja, Baranyay, nem elég a sajátja, hogy még Jézuséval is gyötri magát? A józanok futnak a kereszttől. Az eszelősök veszik fel önként.- Igaz. A keresztutat, illetőleg a keresztet csak az eszelősök veszik fel önként, s járják vele a keresztutat. A szeretet eszelősei, főhadnagy úr.- Eszelősnek tartja magát, Baranyay?- Szeretnék a szeretet eszelőse lenni. De nem könnyű az, főhadnagy úr. Nem könnyű! Önzésünk jobban szeretné lábunk alatt látni a keresztet, mint súlyát vállunkon érezni. Ezért kell Jézus keresztjére gondolnunk, hogy példáján buzdulhassunk.- Vigyázzon, Baranyay, mert itt már sokan lettek eszelősök, ha nem is a szeretet eszelősei. Vigyázzon! A kereszt könnyen eszelőssé teheti az embert. S legtöbbször nem a szeretet eszelősévé. Egyébként a keresztút végzéséhez kép is kell.- Nem föltétien. Olykor elég csak a keresztjei.- Itt van keresztjei? A főhadnagy nem várta meg a választ. A falhoz ugrott, s tüzetesen megvizsgálta. Hamar ráakadt a kis piros keresztecskékre. Végigfutott rajtuk. Haragba indulón kérdezte:- Mondja, honnét szerezte a festéket?- Nem festék az!- Nem? Mi más lehetne?- A vérem! A főhadnagy hátrahőkölt:- Vére? Lehetetlen! Ezért csak nem vágta fel erét? Öngyilkos akart lenni? Mutassa, honnét vette vérét? Új Hevesi Napló 53
