Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)

2001 / 3. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: A márciusi ifjak és a sajtószabadság mai szószólói, A Makovecz-uszoda igaz története III.

szálloda is található, koncentrikus körökben helyezkednek el a város ezen része körül. Ezek a szállodák is tudnak fogadni vendégeket, s ha jelentősebb gyógy-idegenforgalomra van kilátás, szívesen fektetnének be felújításokra. Ezen kívül a dolog furcsasága, hogy a témát nem a nyilvános közgyűlés tárgyalta, hanem egy zárt, ún. kibővített tanácsnoki ülés. A januári közgyűlésen, csal a tervpályázat kiírásáról született döntés, ekkor napirendi pont volt. Célként azt jelölték meg, hogy a Bárány-uszodát a városból is megközelithető legyen. Nemzetközi versenyeken bemelegítő medencének használnák. Ez a koncepció, azon kívül, hogy összezavarja a két uszoda funkcióit, élménymedencévé kívánja alakítani a Bárány-uszodát, holott erre nincs szükség, hiszen a közvetlen közelben, a strandon lesz két élménymedence. Hat céget hívtak meg pályázatra, a Rakonczai és Tsa. mint ötletgazda szerepel ezek között. Koncepciójuk szerint egy gyógycentrum, azaz gyógyászati komplexum épülne itt, az uszoda ennek csak egyik része lenne.- Mi az, amit legsérelmesebbnek talál ezzel kapcsolatban?- Nagyon fáj, hogy hosszú távon végül is a vizet akarják megszerezni. Ez óriási érték, kristálytiszta karsztvíz, és ez az, amit elvehetnek az egriektől. Félő, hogy a Bárány­uszoda elvesztésével a sport bekényszerül a Makovecz-uszodába, a turisták és a városi polgárok, fízetővendégek nem fémek be, és kellő bevételek híján — úgymond — a város „rákényszerül” az eladásra. Reményt ad viszont, hogy ez csupán tervpályázat, és belátható lesz, hogy ez így nem szolgálja Eger fürdővárosi érdekeit.- Mi a legfontosabb teendő ennek érdekében?- A figyelemfelkeltés: legyünk óvatosak, s ne adjuk el egy tál lencséért a város egyik legértékesebb tulajdonát, a vizet. A XXI. századot sajnos már a tiszta víz és az energiaforrások hiánya fogja jellemezni. Az eladható telkek árából voltaképpen fedezhető lenne a Bárány-uszoda felújítása, így a város nincs arra kényszerülve, hogy idegen befektetőkkel próbálja megoldatni ezt a problémáját. Az erőltetett privatizációnak semmi értelme. Igen kicsi annak a valószínűsége, hogy jól szituált külföldi cégek tálcán kínálják nekünk a tőkéjüket. Az ellenkezőjére, a félresikerült privatizációra annál több példa akad. A Bárány-uszoda 75 éves. Ez eredetileg a sportnak és az idegenforgalomnak épült, sok szép siker bölcsője. De a vele kapcsolatos tervek miatt nem kizárólagosan ezt féltjük, hanem az idegenforgalmat is. A Makovecz-uszoda nyolc pályája közül - bár ott is folynak edzések — nincs mindegyikre szükség, még a vízilabda-mérkőzéseken sem. Ha viszont az összes sportolót ide irányítják, az üzemeltetés a közönség számára szinte lehetetlen. Fontos tehát, hogy sem a Makovecz-uszoda, sem a Bárány-uszodane legyen a gyógycentrumnak alárendelt része, hanem eredeti rendeltetése szerint szolgálja úgy a sport, a rekreáció, mind a közönség igényeit. Fotó: Molnár István Géza 74 XI. évfolyam 3. szám — 2001. március

Next

/
Oldalképek
Tartalom