Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 3. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: A márciusi ifjak és a sajtószabadság mai szószólói, A Makovecz-uszoda igaz története III.
Q/iiiwcuM/ci Gvftcujfdo/na Q^ímávciuói (j^aÁ éó a iapfáóxaAadááíjf, mai óxÁi&á/éi avagy a sajtószabadság mai (át)értelmezése Talán nincs is olyan ország a földön, még a legelmaradottabb helyeken sem, ahol rövidebb-hosszabb időre ne lángoltak volna fel a viták a sajtószabadság megléte vagy hiánya fölött. Bizonyára nem Magyarország az egyetlen hely, ahol lelkes és igazságszerető ifjak életüket, egészségüket, személyes szabadságukat áldozták fel azért, hogy embertársaik, nemzetük számára kivívják a sajtószabadságot. Hazánkban ez a fogalom az 1848-as forradalom hajnalával függ szorosan össze, mivel társadalmi összefogás csak ekkor született meg vele kapcsolatban, korábban elszigetelt és egyéni kezdeményezések voltak, melyeket egyéni büntetések, sőt többnyire megtorlások követtek. A XIX. század irodalmunk és történelmünk speciális korszaka. A valódi nemzettudat megszületése ekkorra datálódik, és az adott társadalmi körülmények, a gyarmati függőségben tartottság állapota hozzák magukkal, hogy a Habsburg-birodalom minden önálló kezdeményezést, függetlenségi törekvést ellenőrzése alatt igyekszik tartani, ha lehet, elejét venni, de ha ez mégsem lehetséges, akkor abszolutisztikus módszerekkel, kegyetlenül kiirtani, a rá áhítozókat pedig megfélemlíteni. Ennek egyik oka a saját isteni származáshoz és isteni küldetéstudathoz való rögeszmés ragaszkodás, másrészt a leigázott népekkel szembeni gyűlölet és megvetés, valamint hamis felsőbbségtudat. Mikor ez a kettő összefog, akkor semmi jó nem várhat az efféle társadalmi közegben élőkre — sem az uralkodóra, sem népére. Uralma ugyanis nem a kölcsönös bizalomra és tiszteletre épül, hanem egy léthazugságra, mely prekoncepciós voltának köszönhetően kártyavárként omlik össze az első jelentősebb fuvallat hatására. Ha régi magyar irodalmunkba tekintünk vissza, elég Misztótfalusi Kis Miklós sorsára gondolni, mennyi küzdelemmel járt (jár) az, ha valaki valóban független sajtót vagy könyvnyomtatást szeretne, és nem igényli, hogy fölötte többé-kevésbé jól képzett alakok bábáskodjanak, akik müvének, sajtótermékének minden részletébe beleköthetnek. A XIX. században már nemcsak nagy neveket mutathatunk fel ezen a téren, hanem komoly áldozatokat is, melyek - valljuk meg - oly igazságtalanok és értelmetlenek voltak! Kölcsey Ferenc korai halála, és nagy barátja, Wesselényi Miklós meghurcoltatása, börtönévei, majd megromlott egészsége, elvesztett szemevilága mind-mind az esztelen zsarnokságnak, az egyéni és nemzeti jogok üldözésének tudhatok be. Miközben Kölcsey perbe fogott barátja védelmére készül, agyonhajszolja magát, megbetegszik és meghal. Wesselényit börtönbe zárják, ahonnan évekkel később megrendült egészséggel kerül ki, vakon, és igy már természetesen nem töltheti be ugyanazt a szerepet, melyet a daliás férfi, a nemzeti idol megtestesítője korábban bravúrosan és sármosan betöltött. Mindezt mai történelemoktatásunk valahogy elhallgatja, a sajtószabadság fogalmához mintha csak Táncsics Mihály és Petőfi Sándor nevének és személyének lenne köze... Jókai Mór szerkesztő korában szinte hetente vonult be a börtönbe, ha a cenzúrának nem tetsző írásokat közölt. Igaz, ezt nem megtörtén és megalázottan tette, hanem könnyed eleganciával, és olvasóközönségének szeretete és hálája vette ezért körül. Sőt még maga a porkoláb se vette komolyan a szerkesztő úrra kirótt büntetést, csak úgy immel-ámmal kísérte be, és ha tehette, haza is vitte egy-egy látogatásra a nemzetes asszonyhoz a Svábhegyre - a legteljesebb titoktartás mellett, persze. Új Hevesi Napló 69
