Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Pomogáts Béla: Tisztelet Tiszaladánynak
érvényesek, pedig érvényesek. Hiszen éppen a népi irodalom volt az, amely olyan igazságot fogalmazott meg, amely most, egy új évezrednek az elején nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában egyre inkább fényes igazságként igazolódik. Azt, hogy nem szabad végletek között gondolkodni, hogy el kell utasítani mind a kizárólagos kollektivizmust, mind a kizárólagos individualizmust. Hiszen Magyarországot évtizedeken keresztül egy kizárólagos kollektivizmust hirdető politika nyomta el, persze úgy, hogy valójában ez a politika nem a közösség igaz érdekeit szolgálta. Az utóbbi tíz évben pedig azt vettük észre, hogy egy kizárólagos individualizmus kísérti meg ezt az országot, az egyéni érdekeknek, az egyéni önzéseknek a játéka, és kérlelhetetlen érvényesülni akarata. A népi irodalom nem ezt tanította. Azok az írók, akik itt voltak Tiszaladányban 1940-ben, 1942-ben, valóban arra intettek bennünket, hogy úgy kell az emberi személyiséget, az emberi személyiségnek a szabadságát kivívni, szolgálni és fenntartani, hogy közben elkötelezetten szolgáljuk egy közösségnek, egy községnek, egy országrésznek, egy országnak és egy nemzetnek az ügyét. Azért teszek különbséget az ország és a nemzet között, mert hiszen mindnyájan tudjátok azt, hogy nálunk, a mi esetünkben az ország és a nemzet területileg nem esik egybe, hiszen mi felelősek vagyunk azokért a magyarokért is, akik ma nem Magyarországon élnek, hanem a Kárpát-medencében, körülöttünk, a maguk őshonos településein, vagy bárhol a világban, szétszórattatásban. A népi irodalomnak ez az üzenete érvényes ma is. És végezetül még azt is el szeretném mondani - és ezt különös örömmel teszem -, hogy az a szellemi örökség, amely itt 1940-ben megszületett, amely mellé Tiszaladány, a község, és a községnek a polgárai odaálltak, és támogatták, segítették, magukénak ismerték el, magukénak tekintették, az az örökség újjászületett 1972-ben, amikor a tokaji írótáborok sorozata megindult. Ez - és hangsúlyoznom kell - ugyancsak Tiszaladányból vette a maga kezdetét. Nagyon sok tokaji írótáborban vettem részt - három évig elnöke is voltam az írótábor kuratóriumának, akkor voltunk először Hegyi Imre bácsival és másokkal itt Tiszaladányban és emlékeztünk meg a Művelődési Házban a Tokaji írótábor és Tiszaladány kapcsolatairól. Tehát tudom - önérzettel és biztonsággal tudom - állítani azt, hogy a Tokaji írótábor, mint mozgalom, mint szellemi intézmény nagyon sok mindent átvett abból az örökségből, ami itt Tiszaladányban megszületett. A Tokaji írótábor persze, ma már nem a népi mozgalomnak a közössége. De azokat az indíttatásokat, az országért, a magyarságért vállalt felelősséget, amely szüntelenül arra törekszik, hogy a magyarságot, az országot, a nemzetet, a magyar kultúrát, a magyar nyelvet a fennmaradásban, a gazdagodásban és az erejének kiteljesítésében segítse, ezt a gondolkodást a Tokaji írótábor közössége is a népi mozgalomtól örökölte, és örökölte attól a tiszaladányi kezdeményezéstől és szellemtől, amelynek a forrásainál most vagyunk. Ezért engedtessék meg nekem, hogy fejet hajtsak Tiszaladány népe, szellemi öröksége, az itteni emberek, és különösen azoknak az emléke előtt, akik ezt az örökséget annakidején, 1940-ben, 1942-ben, majd 1960-ban és ’72-ben ránk hagyták. Olyan örökség ez, amilyet mi, a magyar irodalom munkásai tovább fogunk vinni, meg fogunk őrizni, és remélem, az Úristen meg fogja adni azt számunkra, hogy még sokszor legyünk itt együtt, beszélgessünk, idézzük fel a múltat, a múltak eseményeit. Készüljünk fel a jövőre, hiszen a jövőre csak akkor készülhetünk hitelesen, ha megőriztük a múltat, megőriztük szellemi örökségét. 46 XI. évfolyam 3. szám — 2001. március
