Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 3. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Reggeli
nincs, protekciója nincs, mit kezdjenek vele? Lett volna valamilyen átképzés húszezerért. No de... Egyrészt nincs húszezer forintja, másrészt hová tegye a gyerekét, harmadrészt meg akkor se garantálják az állást, ha elvégzi. Jól össze is veszett velük, mert azt mondták, hogy adja állami gondozásba a kislányt, különben a büdös életben nem tud elhelyezkedni. Ez aztán több volt a soknál. Úgy elküldte a nőt melegebb éghajlatra, hogy se köpni, se nyelni nem tudott. Három hónapig nem is álltak szóba vele. No, ott állt a gyerekkel egy rohadt fillér nélkül. Jött a közös képviselő, a villanyszámlás, a gázszámlás, meg a fene tudja még, milyen számlások. Éjszakákon át bőgött, de semmivel nem jutott előbbre. Egy nap leszólította valaki az utcán. Jóvágású fiatalember volt, göndör fekete hajjal, nagy, barna szemekkel. Akkorát dobbant a szíve, mikor meglátta, majd kiugrott a melléből. Amíg együtt élt a férjével, soha, egyetlen más férfi sem volt az életében. Nem is volt rá szükség, a Pista ebben a tekintetben is állta a sarat. De hát annak már egy éve... Nagyon jól érezte magát a göndör hajúval. Úgy, mint talán még senki mással. Kis híján az első alkalommal belészeretett. A fene tudja, mi lehetett volna még ebből az első szeretkezésből, ha nincs ott az a „kis híján”. Ez ugyanis az volt, hogy amikor a pasas fölkelt az ágyból, hanyag eleganciával odacsúsztatott neki kétezer forintot. „A rezsire”, mondta. Lehet, sőt valószínű, hogy beszélt neki előtte a gondjairól. De nem azért, és főleg nem így! Először az arcába akarta vágni a pénzt. Már a keze is meglódult, de aztán a gyerekre gondolt, és eldugta a paplan alá. Befordult a fal felé, és egy álló napig zokogott. „Kurva lettem, kurva lettem”, hajtogatta magában, és patakzottak a könnyei. Este ki is mosta az ágyneműt, hogy nyoma se maradjon az egésznek. Aztán más férfiak is jöttek. Alacsonyak, magasak, szőkék, barnák, soványak, kövérek... De csak olyanok, akik neki is tetszettek, és akkor, amikor ő akarta. Soha, senkitől nem kért egy fityinget sem. Annyit hagytak ott, amennyit akartak. Olyan is volt, egy hentes, aki két kiló karajt hozott. így aztán megnyugtatta a lelkiismeretét, hogy nem lett kurva, csupán a természetes ösztönének engedett. Végtére is huszonnyolc éves nő még nem vonulhat kolostorba... Meg az is biztos, hogy soha nem jutott volna ide, ha nem zárták volna be a gyárat, meg nem züllött volna el a Pista.- Anyu, miért nem szállunk föl? Nem látod, hogy itt a busz?- Jól van, kislányom, ugorj gyorsan! Egy kicsit elgondolkoztam... Hiába csöngetett, a kétemeletes villában nem mozdult senki. Csak a két hatalmas farkaskutya ugrott neki a kapunak, mintha az egész világot föl akarnák falni. Aztán lecsendesedtek, amikor megismerték a hangját, és farkcsóválva törleszkedtek a kerítéshez.- Ne nekem udvaroljatok, ti nagymamafaló szörnyetegek - kiáltott rájuk - hanem azt a repedtsarkú gazdaasszonyotokat küldjétek ki - aztán csendesebben még hozzátette -, azt az elvtársnőből vedlett kapitalistát!- Anyu! Ezek a farkasok falták föl a nagymamát, meg Piroskát?- Nem, kislányom, ezek az ebédünket zabálják föl. - Aztán újra a kutyákhoz fordult. Még toppantott is egyet. - Menjetek már, az anyátok virslin hizlalt szentségit, küldjétek ide azt a szoláriumban pirított vén szipirtyót! - Az órájára pillantott. - Félórát késtünk. Hát ezért nem várt meg... Ó, azt a... Hát máskor takarítson utána az a sanghaji nagynénikéje! Bezzeg... A kutyák nem mozdultak, az ajtó sem nyílt ki, hiába csöngetett. Türelmetlenül toporgott, míg észre nem vette a postaláda alá ragasztott kis cetlit. Neki szólt. „Baloghné!” Csak így, per Baloghné. Se nem kedves, se nem tisztelt, semmi. De legalább Verának írta volna... Bezzeg amikor arról volt szó, hogy a padlásszoba ablakait is meg kellene pucolni csak úgy grátisz, akkor aranyos Verácska volt. Se azelőtt, se azóta. „Nem győztem kivárni, nekem más dolgom is van. Különben szerződtettem egy másik, Új Hevesi Napló 29
