Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 3. szám - VERS, PRÓZA - Domokos Sándor: Árnyékban, Vízgyűrűk
S&<ymo/coá &^í/n-Jo-yJ &$yny4ÁÁa?i. Minden mögött az elmúlás van. Minden mögött egy árny lebeg... Mindig, csak gyötrő álmok kínján Születnek meg az énekek. Mélyen magamban... ős-magányban Hol sejtés csak az értelem, Kaleidoszkópos kábulatban Zeng zsongó-bongó énekem... S csak magamnak szól, ki magányos Kiben a lét tudatja él... Kinek kereső öntudata Végül egyszer pihenni tér. Csak magamnak szól... és belőlem Ki vagyok, voltam és leszek Kiből a létnek bűs meséje Hozza létre az éneket! '*”Á Kavicsot dobálok. Gyűrűzik a tó... Új loccsanás... Új körbe táguló Gyűrű-sorok, egymást keresztezik S egy összefont láncsor keletkezik. Mindegyik része a másiknak is És ugyanakkor magában létezik, így, a mi sorsunk is egy-egy csodás Külön kis lét és egy kölcsönhatás. Harmónia is és egyben súrlódás. Keresztező körök; mind életek Átölelkeznének... A tó megremeg Torzul a kép, tágulnak a körök Lassan elülnek ám a víz örök. A tükör ismét tiszta, síma már És ugyanakkor halottan sivár. S hogy mozdulatlan lágyan elterül Az idő sodra habján szétterül. Örök fém-fényű, bágyadt víztükör Benned örökre lezárul a kör. 26 XI. évfolyam 3. szám — 2001. március
