Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)

2001 / 3. szám - VERS, PRÓZA - Gyüre Lajos: Tűnődéseim, A nyelvem, Őszi táj

Aztán mikor már jó nagyokat pillog a legifjabb Zoltán, déduka ősz hajkoszorúját megigazítva kontyot bont, mint régen, s a sóhajjal együtt a fohász is jön leheletnyi dallamával, ahogy valaha Kodály is hallhatta jártában-keltében:

„Adjon Isten jóéjszakát.

Küldje hozzánk szent angyalát.

Bátorítsa szívünk álmát,

Adjon Isten jóéjszakát.”

De hisz ezt hallottam félálmomban én is nagyanyámtól, ölébe ejtett fejjel hányszor, de hányszor. És legifjabb Zoltánnak is békés mosoly derül az arcára szendergés közben.

C^4> nya/wm

Beíratási kopogtató 2001-ben

... nem is ez az izmos húsdarab, ki csak hű szolgám, rabom, együtt így kettesben elválaszthatatlanul, kötve és oldva, eleitől fogva, hanem te, fészek-meleg anyai szó, dallam, a kottára nem írható. Gügyögve, vagy zsoltáros kedvvel dalolva „te voltál és te vagy” erős váram, küzdőtér páncélja, vértje, az agy s a lélek pillére. Kapaszkodom oszlopaidba, kutatom őzésed barlangjait, szavaid rengetegét járva hallom erdők pentaton zúgását és eszembe jut, torkomon kése „nyelvében él” - korcs kutya - az üres beszéd is, akár a másik, az éltet adó hűség, perlekedő, feleselő védelem zárt tornya, kapuzár nyikorgása, kulcsa, s az utolsó „Nincs már szívem félelmére” némasága, és a „Tebenned bíztunk” boltozatos íve, mert hát kihez is folyamodnánk végső menedékül, szomjunk oltani „szép híves” patakodból, evezni „új vizekre” mentő22

XI. évfolyam 3. szám — 2001. március