Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 10. szám - VERS, PRÓZA - Apor Elemér: A tábornok, aki nem írt levelet
már, ismét csak „Rossztemplom”, melyet 3 éve restauráltak - A Szerk.). 1845 márciusában itt tartotta esküvőjét Marco Casagrande, a Nagytemplom szobrásza is, mert bár Hild József székesegyházát 1837-ben befejezték, a belső berendezés még nem készült el.) Knézich 1848 június második felében indult a fellázadt szerbek ellen. Bóta Gusztáv, aki vele együtt harcolt s később hadsegéde lett, így ír róla: „Maga volt a rend és pontosság. Dandárjában, sőt később hadosztályában a legénységből igen sokat névről is ismert, ellátásukról a lehetőségig gondoskodott. Többször mondta: csak az éhes és rongyos katona gyáva. Ha nélkülözni kellett, ő éhezett és szomjazott legtöbbet. A szabadban táborozván a legsárosabb időben is közönségesen a puszta földön feküdt. ” Végigverekedte a szenttamási harcokat, majd Szegedre, innen Törökszentmiklósra került csapattestével. Amikor beköszöntött az 1849-es esztendő, s vele a szerencsétlen kápolnai csata, azt a parancsot kapta, hogy keljen át a Tiszán, egyesüljön Damjanich csapattestével és vívják meg Szolnokot. Március 5-re virradó hajnalban Várkonynál kelt át a Knézich-dandár a Tiszán egy rozoga kompon s néhány kis csónakon. Ott, a Tisza jobb partján találkozott egy szerb, meg egy horvát tiszt, a magyar szabadságharc két hőse, Damjanich a parton járt le-fel, s hatalmas hangján szólította Knézichet. Mikor a középtermetűnél is valamivel kisebb, inkább gyönge, mint erős testalkatú Knézich az óriás termetű Damjanich előtt megállt és halkan a nevét mondta, Damjanich könnyekig meghatódott, megölelte és azt mondta. Örömömben reszketek, hogy végre ismét egy szlávot látok, aki jobban fél az Istentől, mint a világ hatalmasaitól. A dicsőséges szolnoki csatában Knézich a jobbközépen harcolt. A 65. honvédzászlóaljat itt szerelték fel a zsákmányul ejtett osztrák puskákkal, mert eddig csak kaszával küzdött. A közép-tiszai sereg előtt kezdve, mint III. hadtest szerepelt Damjanich parancsnoksága alatt, s a felső sereghez, az I. és II. hadtesthez csatlakozott. Isaszeg, Vác, Komárom voltak a nehéz próbatételek. Komáromhoz vonulóban át kellett kelni a Nyitra és Zsitva megáradt vizén, amely tengerré dagadt, s a jeges áradatban kellett órákig gázolni, s vizesen-sárosan tölteni a dermesztő éjszakát. De április 20-án hajnali háromkor az ellenség három fősánca ágyústól, katonástól a honvédsereg kezében volt. Knézich ekkor lett tábornok és a II. osztályú hadiérem tulajdonosa. Buda visszavívásához már az ő vezényletével vonult a III. hadtest, annál is inkább, mivel Damjanich nehezen mozgott lábtörése miatt. A testi megpróbáltatások után most súlyos lelki válságba került Knézich. Május 7-én reggel egy ismeretlen férfi titkos üzenettel kereste fel szállásán: egy magas rangú hölgy kéreti. A hölgy, egy altábornagy felesége, értésére adta, hogy az ellenség táborában testvére is harcol mint az osztrák hadsereg őrnagya. Ez a hír Knézichet teljesen feldúlta. A legrosszabbra lehetett elkészülve, mert öccse már harcolt a magyarok közt, s ha elfogják, kemény büntetésre számíthat. Hosszas vívódás után az ostrom pillanatában átadta a vezényletet egyik főtisztjének. Buda felszabadult, s a tábornok testvére fogságba került, de nem esett bántódása. A kivételes bánásmódot azzal hálálta meg, hogy nemsokára visszaszökött az osztrák hadsereghez. Knézich mindvégig kitartott a szabadságharc ügye mellett. Dembinszky, Bem kimenekültek az országból, hadsegéde őt is biztatta, de az ő válasza egyenes volt: Nem hagyhatom itt jó honvédeimet. Ők mindig hívek voltak, nekem is annak kell maradnom. Halálig hű maradt. 28 X. évfolyam lO.szám — 2000. október
