Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 7. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Cs. Varga István: Hajoljunk közelebb egymáshoz
teljes odaadását követeli. Aki ilyen értelemben komponál, az „lelkierőt gyakorol”. Kodály Zoltán a komponálás értelme, „az erényre készülés az igazság mélyebb megismerése, akár tudományos, akár művészi igazság. ” Szent Pálnak a Timóteushoz írt második levelét olvastuk a negyedik fejezet második versétől kezdve: „Hirdesd az evangéliumot. Állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel. Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadták.” A Hajoljunk közelebb egymáshoz öt fejezetre tagolódik: a „Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!” fejezet írásai a kisemberek mindennapi munkájáról szólnak. A Rendszerváltás időszakán” fejezet történeteket tartalmaz a politikai rendszerváltás napjaiból. Vegyes témakört foglal magában a „Sokszínvirág innen-onnan”. Személyes sorsokat villantanak fel a „Leng az inga” rövid írásai. A könyv címét adó záró novellaciklusból a hétköznapok lírája árad: „Hajoljunk egy kicsit közelebb egymáshoz"■ A könyv első írása 1987-ből származik, az utolsó keletkezése pedig az 1999-es esztendő. Készül a könyv hangosított változata, amelynek anyagát a szerző olvassa szalagra. Közben írja következő kötetének anyagát is, amelybe egy fejezetnyi novellafordítást is szándékozik beszerkeszteni. A legújabb írások mellett helyet kapnak ebben a kötetben a magyarországi szlovák nemzetiség mindennapjairól, kulturális és társadalmi életéről szóló írások, a természetvédő évek riportjai, amelyek az első kötetből helyhiány miatt kiszorultak. Kritikus jóbarátként javaslom, tudom jól, a hangsúly mindit a jelzős szószerkezet első tagján, vagyis a kritikuson van: igyekezzen mennél egységesebb második kötetet összeállítani tematikai és műfaji szempontból is. Erre kötelezi első könyvének világos, átlátható, vagyis kitünően megszerkesztett kompozíciója. Hubai Gruber tudja, minden kezdet nehéz. A címoldalon kifejező kép látható: egy kaszás öregember hajlott háta követi a földre tett kaszanyél eltakart fejéről a válla fölé hajló kaszát. Alkonyi emberidő sugárzik a képről, egyúttal az örök végeznivaló, a munka éltető kötelességtudata is. Azt kívánom, hogy ismerje meg, hogy a nehéz kezdeteknél csak a folytatás nehezebb. Talentumához, a benne megnyilatkozó belső, írói növésterv kibontakoztatásához kitartást, sok szerencsét kívánok, Németh László gondolatát kölcsönözve: a hivatáshoz hűséget, a tehetséghez bátorságot. Azt kívánom, hogy egyszer majd, amikor elérkezik a felezőidő, Hubai Gruber Miklós elmondhassa: „talentumom megőriztem, gyarapitottam.” Hubai Gruber Miklós nemcsak remélni, de bízni is tudó valóságfantaszta. Értékvesztett világunkban megtartó emberi példákat, valódi értékeket keres és mutat föl novelláiban, tárcanovelláiban, tudatosan is. Örkény egyperceseire emlékeztető kis írásaiban. Tudja: a művészet az elhagyásban van. De azt is tudnia kell, hogy a minimumra redukált írásokban nincs lehetőség mélyebb alakábrázolásra, nem is beszélve a történetek, hősök, szereplők valószerűtlenség-értékét növelő lélekrajzról, villanásnyi lelki folyamatokról, miniatűr lélekállapot-rajzokról, a nyelvi, stiláris artisztikum lehetőségeiről. Hubai Gruber Miklóst sokan le fogják nézni azért, mert meri vállalni az etika jó, a társadalmi hasznos, az emberi és természeti szép értékeit, minőségeit. Meri vállalni tiszta és őszinte emberi érzéseit akkor is, ha édesanyjáról fogalmaz hálaéneket, akkor is, ha feleségének mond laudációt. A feleség édesanya, az édesanya pedig a Teremtő társa, aki a teremtés titkát, az ég legszebb ajándékát, Isten csodáját, a gyereket hordozza szíve alatt. Hubai Gruber mottónak választott K. Gulis-idézete távlatos tudatosságról tanúskodik: „Ott, valahol az Ismeretlenben egy inga méri az időt, és állandóan jár és jár. Mozgása újabb és Új Hevesi Napló 49
