Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 7. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Abkarovits Endre: A smaragd sziget példája
Legalábbis Írországban van választék. Mert úgy tűnik, hogy például nálunk - bár ír zene sok lemezboltban több van, mint magyar népzene (amire egyébként nem lehetünk büszkék!), - az autentikusabb ír népzene, s az arra építő legkiválóbb ír együttesek (Altan, Clannad, stb.) hozzáférhetetlenek. Talán még emlékszik a Kedves Olvasó, hogy a kilencvenes évek közepén az írek egymás után háromszor megnyerték az Eurovíziós dalfesztivált, s ezzel a dublini rendezés jogát is a következő évre. Mint házigazdák, a versenyprogram és az eredményhirdetés között műsort adtak. Az egyik ilyen alkalommal olyan fergeteges táncprodukcióval álltak elő, hogy azt sajnáltam, hogy nem kezdtem azonnal rögzíteni. Ahogy a dublini vendéglátóimtól hallottam, ezzel nemcsak én voltam így, hanem az írek számára is a meglepetés erejével hatott a tánc. Mint most megtudtam, a produkció Michael Flatley ötlete volt, aki a hagyományos ír sztepp táncot ötvözte spanyol elemekkel. (Az eredeti ír sztepp táncnál csak a lábak mozognak, a karokat mereven a test mellé szorítják.) A pár perces előadás akkora siker volt, hogy egész sor nagyszabású show követte, melyből leghíresebb a Lord of the Dance, amit a magyar tévénézők is többször láthattak. Ez a táncszínházi show, mely nagyrészt ír népzenei elemekre lett koreografálva, s az első egy folyóparton álló színházban került előadásra, erről a helyről a Riverdance elnevezést kapta. Ez mostanra már olyan szuperprodukció, hogy négy állandó társulat járja vele a világot megújuló programokkal. Időközben kivált belőle Michael Flatley, aki saját társulatot alapított. Az egész jelenség azért figyelemreméltó számunkra, mert azt mutatja, hogy ha van egy jó zenei és tánckultúra alap, s akad egy tehetséges, újító szellemű egyéniség, s mindez megfelelő menedzselést kap, akkor abból nagy sikert (és üzletet) hozó produkció válhat. Ez nekünk magyaroknak különösen azért érdekes, mert népzene és néptánc hagyományaink minden valószínűség szerint még az írekénél is gazdagabbak, de nem tudunk élni ezekkel a lehetőségekkel, s ahelyett, hogy valamilyen hasonló táncszínházát hoznánk létre a fővárosban, még meglevő, nemzetközi hírű együtteseink léte is folytonos veszélyben van. (Ahogy arról Novák Ferenc, a magyarországi táncházmozgalom egyik elindítója panaszkodott nemrég a televízióban a Honvéd Művészegyüttes megszüntetéséről szóló hírek kapcsán.) Dublin városa maga érdekes kettős benyomást tesz a látogatóra. Egyrészt építészetén látszik, hogy Európa legszélén, angol elnyomás alatt, nem nagyon keletkeztek építészettörténeti jelentőségű látnivalók. Két gótikus katedrálisát leszámítva, nem igazán vannak olyan műemlékek, amelyek építészeti szempontból nemzetközi mércével mérve kiemelkedőek lennének, sőt mondhatni, a legfőbb utakat, a folyópartot is meglehetősen jellegtelen épületek szegélyezik. Mikor a Liffey folyó partján fényképezőgépemmel érdekes építészeti témák után kutattam, hát bizony nem nagyon találtam. S hasonlóképpen, a város fő sétáló utcáinak számító O’Connell vagy Grafton utcákon se. Mégis, valahogy olyan emberléptéküek az épületek (sehol egy modem toronyház a belvárosban) és valami olyan melegséget, vidámságot sugárzó atmoszféra uralja az utcákat, hogy nem meglepő, hogy már márciusban turisták hada árasztja el a várost, akik elsősorban angolok, de mindenféle egyéb nemzetiség is jön. Az angolok egy része Dublin számukra viszonylagos olcsósága miatt jön. A többieket viszont bizonyára nem ez vonzza. Akkor hát mi? Valószínűleg pont az ír kultúra, s az ügyesen arra épített szórakozási lehetőségek. Gondolok itt egyrészt a múzeumokra és színházakra, másrészt a könnyebb, de mégis színvonalas szórakozást nyújtó lehetőségekre, mint például az ír kocsmákra, azaz pubokia, melyek a magyar szó negatív konnotációjával ellentétben a kulturált szórakozás helyszínei. Természetesen ott is fogy a sör, különösen a híres, ír barna guiness, de ennek alkoholfoka lényegesen alacsonyabb a nálunk szokásosnál, s egy-két pohár elfogyasztása még Új Hevesi Napló 45
