Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 12. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Romhányi László: Egy várszínház születése II.
A legendák mögötti valóság mindig kegyetlen. Latinovitsot a kultúrpolitika a 70-es évek közepére már leírta és összeférhetetlen színészként aposztrofálta. Botrányai is növekedtek, pár hónapja egy szőke bombázó oldalán díszelgett a Rátkai Klubban, akit menyasszonyaként mutatott be mindenkinek... Latinovits gyűlölte a középszerűséget, legfőképp a szervilizmust. Nagy magyarsága miatt Aczél törölte a pályáról. Öngyilkossága egy kilátástalan élet észszerű befejezése... Néhány próba múltán ideges a hangulat a Fészekben, hiszen mégiscsak nincs abszolút női főszereplője a produkciónak. Voith Ágival kettesben felkeressük Ruttkait: adjon kétségeinkre megnyugtató választ az Agriai Játékszín színtársulatának. Ágival az Endrődi utca közepén váratlanul beleütközünk Ruttkaiba: talpig gyászban, fekete lebegő tüllruha, égnek álló fehér hajak, torz tekintet, rikácsoló hang, eszelős ordítás:- Megölték! Szándékosan meggyilkolták! Az átkozottak! A vonat alá lökték a Zolit! elhagyni bennünket akár egy Chaplin- mögül lesi Médeia Karvaly ujjaival az Endrődi út felső irányába mutogat, modem Médeiaként, az örök idők asszonyi gyűlöletével:- Gyilkosok! Megölték az áldozati bárányt, mert tehetségesebb volt őnáluk! - majd hirtelen ránkmordul: - Hagyjatok! Nem tudok próbálni! Nem akarok többé színpadra lépni! Én meg akarok halni... - sikoltja zokogásba fulladó hangon. -Menjetek! Megölték! -tör ki belőle újra a vulkán, szórja a szitkot, az átkokat Bujtorra, az Anyjára, Frenreiszre, az egész világra... Az Endrődi utca kihalt, csak egy kutyás férfi igyekszik látszólagos közömbösséggel, de igencsak szaporázott léptekkel, burleszkben. Az Endrődi utca az ablakok sarkából, a függönyök hátborzongató nagyprodukcióját. Autó robog elénk, majdnem elgázolja Bagót, a kutyát. Voith átöleli Évát. Összezokog a két színészbarátnő.- Gyertek be! - suttogja búgó hangján, meglepő nyugodtsággal a két másodperce még őrjöngő fúria. Bent, a lakásban Ruttkai kiönti a lelkét. Elhadarja Zoli itthoni borzalmas állapotát, ahogyan térden kúszva mászkált, kutyaként nyüszített, ugatott, vonítva menekült a zongora alá. Ilyenkor várta a simogatást, nyaldosta a kezét, majd nyelvét lógatva lihegett... A rohamok a legváratlanabb pillanatokban törtek rá Zolira.- Nem féltél? - kérdi borzongással Voith Ági. Tőle? Én? Hiszen szeretett! Zoli soha, semmikor nem árthatott volna nekem, mert szerettem!... - a hangja elcsuklik, zokogásba fullad. ,, , • , - 19. Bagó a Fejedelemasszony kíséretében. Jo par napja nem láttám 6 J J 28 X. évfolyam 12. szám — 2000. december
