Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 12. szám - VERS, PRÓZA - Renn Oszkár: Az ügyfélfogadás Megszűnt
bokasüllyedését, bele is nyugodott abba, hogy lúdtalpak nélkül nincs vendéglősélet. Figyelte, hogy az öreg mikor készül hazamenni. Zoltán úr már egy órája nem ivott semmit. A hadtápos hadnaggyal beszélgetett, aki gyakran beszélt át a szomszéd asztalok csevegésébe. Egyszer csak mindketten felálltak. Lassan, kimért mozdulatokkal vették fel kabátjaikat. Az öreg fogta a táskát, vette kalapját és elmaradhatatlan, sétabotnak is használt, fekete esernyőjét, majd indult a pulthoz a fenyőfájáért. Hasonlóan kapatos barátjával lassú, de határozott lépésekkel, ide-oda köszöngetve elhagyták a kocsmát és kiléptek az átláthatatlan ködbe. Az öregúr másnap és harmadnap sem jött az italboltba. Géza negyednap már érdeklődött a sarki fűszeresnél, hogy nála járt-e. A nőcsábász boltos úgy hallotta, hogy Zoltán úr meghalt, de biztosat nem tudott. Hatodnap délután Mira, az ózdi lány kis vulkánfíber bőrönddel a kezében benyitott az italboltba. Kisírt szemmel, kétségbeesve mondta el Gézának a fájdalmas hírt:- Azon az estén, amikor én itthagytam, baj nélkül hazaért. Bement a lakásba és amikor kalapját és esernyőjét az előszobában a fogasra feltette, összeesett és meghalt. Másnap reggel én találtam meg. Élettelenül feküdt ballonkabátjában az előszobafal előtt. Megrémültem és felsikoltottam. Jöttek a háziak, akik mondták, hogy ki kell hívni a rendőrséget, mert nem tudni, mi történt. A sarki fülkéből fel is hívtam a kapitányságot. Jöttek gyorsan egy autóval. Miután mindenről kihallgattak, közölték, hogy a holttestet elszállíttatják boncolásra és csak azután adhatják ki a temetési engedélyt. Még elmentem Zoli bácsi nővéréhez, akinél a karácsonyestét tervezte eltölteni, és a fenyőfát is oda vitte volna. A rettenetes hírre csaknem összeesett, de azután már értesítette Zoli bácsi Nagykanizsán élő lányát, aki majd a temetést intézi. Ma hívattak a rendőrorvoshoz, aki elmondta, hogy Zoli bácsival egy szívroham végzett. Azt is hozzátette, hogy már halálos beteg volt, és valószínűleg három-hat hónapon belül szörnyű kínok között halt volna meg előrehaladott májkárosodása miatt. A sors kegyelme volt számára ez a szívroham. Mira ismét felzokogott:- Nekem még soha nem volt ilyen jószívű, nemes barátom. Nagyon sokat ivott, az igaz. De ki tudja, milyen nehéz volt az élete a meghurcoltatások és a felesége halála után és egy rettenetes, titkolt betegséggel. Törölgette könnyeit és rekedten búcsúzott:- Isten áldja, Géza! Visszamegyek Ózdra! Már nem tudok itt élni! A csengő jelzett, amikor a lány kilépett a kocsmából. Géza, a csapos-pincér-mindenes egyedül maradt a kocsmában. A pultra könyökölt és maga elé meredt. Félhangosan motyogta az olajszagú félhomályba:- Az ügyfélfogadás örökre felfüggesztve! 22 X. évfolyam 12. szám — 2000. december
