Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 12. szám - VERS, PRÓZA - Renn Oszkár: Az ügyfélfogadás Megszűnt
napjai, talán nem is teljesen egészséges. Előfordult már itt is, hogy percekig fuldokolva köhögött. Nikotintól bamássárga ujjairól ítélve igen erős dohányos, és most is egymás után szívja a Terveket. Emlékszik rá, amikor 1957 márciusában innen vitte el a rendőrség. Megállt a kocsma előtt egy Pobeda, kiugrott belőle egy civil, egy rendőr és egy pufajkás, nyakukban géppisztolyokkal. Berontottak a boltba. A civil körülnézett és Zoltán úrra mutatott. A rendőr odalépett, megragadta az öreg karját, felmarkolta kabátját és már lökdöste is kifelé, majd be az autóba. Másodpercek alatt történt, még megrémülni is alig volt idejük, olyan gyorsan csinálták. Állítólag benne volt valami MŰK (Márciusban Újra Kezdjük)! Szervezkedésben, aminek másik három tagja is járt ide sörözni. Őket már hamarabb begyűjtötték. Géza gyakran hallotta az öregúr asztala körül vitázó, politizáló, időnként a szovjetbérenceket szidalmazó társaságot, de hát az nem volt szervezet. Valaki mégis feljelentette őket, és a forradalom után, már mutatóban is, kellett „leleplezni és felgöngyölni” szocializmus megdöntésére irányuló szervezkedéseket. Zoli bácsi egy évet kapott, a váci fegyházban le is ülte. Gondolatait megszakították a most már percenként érkező vendégek. Befutott a sarki fuszerbolt vezetője, aki minden üzletében vásárló fiatalasszonyt el akar csábítani. Állítólag vannak sikerei is, bár hites felesége néha tettlegesen, kék foltokat hagyóan fejezi ki nemtetszését. A sármos üzletvezető elvtárs mindennap egy féldeci kevertet húz le üzlete bezárása után. Az Erdőgazdaság fenyőfákkal megrakott Csepel-dízel teherautója állt meg a járdára felhajtva a kocsma előtt. A sofőr egy kisebb és egy nagyobb fenyőfával a kezében lépett az ivóba:- Géza, itt van a fád! Ezt a kisebbet meg Zoltán úrnak hoztam! Nem, most nem iszom semmit. Rohanok, mert még sok nagy elvtárs várja a potyóresz-fákat. - Már indult is. Az első páciens fizetni jött a pulthoz:- Természetesen fizetem az öregúr fogyasztását is - jelezte az elégedett, kiokosított fiatalember, és már a papírokat is rendben összehajtva tartotta kezében. Géza összeszedte az üres poharakat Zoli bácsi asztaláról és kérdezte az öreget, hogy inna-e még valamit.- Csak egy pikolót, Géza fiam! Semmi mást. És az ügyfélfogadás mára felfüggesztve! - mondta, és mosolyogva hellyel kínálta asztalánál a közben megérkezett géhá-hadnagy haverját, aki rögtön le is telepedett. A hadnagy ’56 októberében, elsőként a szomszédos laktanyában, büszkén varrta fel gallérjára a háború előtti csillagos parolikat, eldobva az oroszos váll-lapot, és viselte a valahonnan előszedett zsinóros tiszti föveget a tányérsapka helyett. Rejtély, hogy miként maradhatott meg hadtápos tisztként, amikor sok tisztet leszereltek a szocialista hadsereg tisztjéhez hasonlóan méltatlan viselkedéséért. Estére, ezen a hideg-nyirkos decemberi napon is megtelt a kocsma. Minden asztalnál ültek, a pultnál is trécselve álldogáltak és iszogattak. Géza már csak kapkodta a fejét, alig győzte a kiszolgálást. Főnöke mostanában már ritkán segítette. Fájós lábát húzva, bebicegett, elbeszélgetett régi törzsvendégeivel, ismerőseivel. Mindig külön üdvözölte Zoli bácsit, akinek életéről talán ő tudta a legtöbbet. Zoltán úr ebben az évben, 1958 tavaszán szabadult a börtönből. Elfoglalta törzshelyét a kocsmában, írta tovább a kérvényeket, beadványokat, rendezgette a hosszában összehajtott, irattartókba kötött aktákat, és a kisfröccsök után többször is elővette a már rongyosodó bírósági ítéletét, majd hangosan felolvasta közönségének büntetésének indokolását:- ... IV. rendű vádlott:... „Bár nem volt ténylegesen tagja a különösen veszélyes MŰK ellenforradalmi szervezetnek, tudott a szervezkedésről és elmulasztotta feljelentési 20 X. évfolyam 12. szám — 2000. december
