Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 12. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XXX.
keszegeket és gusztusos sügéreket fogtam piros gilisztákkal felcsalizott egy szem horgommal, és a másfél méternyi, vastag damillal, ami egy akácfabot végére volt felkötve. így már, mint „hozzáértő” tudtam átélni Tutajos és Bütyök halfogásait, ám fantasztikus új élményként hatottak rám a puskás leírások. Az újságpapírra való próbalövések, a vadlibázás és a barna kánya terítékre hozatala. A Téli berek éjszakai lesvadászata meg egyenesen elvarázsolt, lebilincselt. Aztán a következő télen összehozott a sors Dohány Andrással. Bandi - mert csak így hívtuk - a bátyám barátja volt. Már leszerelt a katonaságtól, 125-ös Csepel motorkerékpárja volt, és galambászott. Ez volt a barátságunk alapja is. A postagalambok, az egri kékek, a strasszerok lesegetése, cserélgetése, röptetése. Én meg csak ott sündörögtem körülöttük, mert a galambokhoz nem értettem, nem is érdekeltek, de Bandi igen. Mert Bandinak vadászpuskája volt. Nem sokkal előtt került be a helyi vadásztársaságba, ami után a vadonatúj Monte Carlo-jával a hátán hetekig motorozott le meg fel a mezőkövesdi főutcán, hogy mindenki láthassa a nem mindennapi cifra szerszámot. Nem tudom azt, hogy kit mennyire hatott meg a Bandi sörétese, de engem nagyon. Tátott szájjal lesegettem, és óvatosan, dédelgetve simogattam, ha a közelébe kerültem. Fényes volt és jó szagú. És két csöve volt. Bandi szeretett vadászni és szívesen is beszélt róla. Hát nálunk volt kinek. Csillogó szemekkel, áhítattal hallgattam, és folyamatosan kérdeztem, biztattam. Ő meg mondta, mesélte és hamiskásan somolygott nem mindennapi érdeklődésemet látva. Az iskolai téli szünet egyik napjának estéjén zörgettek az ablakunkon. Bandi volt az, vadászatból jött, és büszkén, boldogan hozta zsákmányát megmutatni. Hidegszagú pufajkájában alig fért be a konyhaajtónkon, vállán lógott a puskája, kezében meg valami nagy szőrös, prémes jószágot tartott. Egy igazi vadmacskát. Gyönyörű, tömött bundájú, gyűrüsfarkú vadmacskát. Letette a konyha kövére, leült egy hokedlire s várta a hatást. Volt. Kormi nevű fekete macskánk futva menekült be a dívány alá, ahonnét még másnap sem mert kijönni az élettelen rokon látványának szörnyű élményétől. Nagyanyám is hasonlóan reagált, de ő már nem fért volna be Kormi mellé, így csak sziszegve, csendesen szidta Bandit, hogy ilyen véres ocsmányságot képes idehozni ez a bolond puskás. Ám én igen nagyra értékeltem a történteket. Unszoltam a szerencsés elejtőt, hogy részletesen számoljon be mindenről, s miközben hallgattam, ott guggoltam a teríték fölött, simogattam bundáját, vastag, szép farkát, és képzeletben kinn jártam én is a nagy fűzfánál, amire felugrott Bandi elől, s szinte láttam, amikor a lövés elcsattanásakor visszacsúszva megakad a két vastag ág között, ahonnét oda felmászva egy hosszú bottal kellett lepiszkálnia Bandinak. 8 X. évfolyam 12. szám — 2000. december
